22.2 C
Cegléd
2026. május 3. vasárnap
spot_img

Tragikus tűzeset Nagykőrösön

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatott, hogy tragikus kimenetelű tűzeset történt vasárnap délelőtt Nagykőrösön a Kárpát utcában. Egy 100 négyzetméteres lakás gyulladt ki, mely teljesen kiégett, a lángok martalékává vált. Két súlyos sérült is van, két mentőhelikopterrel szállították őket kórházba. Az egyik sérült egy idősebb nő, a másikuk fiatal. Az egyiküket a lépcsőházból menekítették ki a tűzoltók, másikukat a lakásból hozták ki létra segítségével. A mentésben, oltásban mind a Nagykőrösi Önkormányzati Tűzoltóság munkatársai, mind a Ceglédi Hivatásos Tűzoltók részt vettek. A tűz keletkezésének oka egyelőre nem ismert, azt szakértők vizsgálják. A szomszédok gázrobbanásról beszélnek, de ezt a szóvivő lapunknak nem tudta megerősíteni. Mindkét sérültnek jobbulást és mielőbb felépülést kívánunk.

Hivatalos, MTI hír minderről:

Tűz keletkezett egy háromlakásos sorház egyik lakásában vasárnap délelőtt Nagykőrösön, két ember megsérült – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Az MTI érdeklődésére Csámpai Attila elmondta, hogy mind a két sérültet mentőhelikopterrel vitték kórházba. Hozzátette: az egyik sérült testfelületének 40 százalékán, a másik 50 százalékán szenvedett égési sérülést.

A tüzet eloltották, a tűzoltók megkezdték az épület átszellőztetését – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Fotó: Lőrinczy Veronika, a képek a helyszínen készültek

nagykorosma.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...