27.2 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Cápa henger Dunaújvárosban

A női kézilabda NB II 17. fordulójában Dunaújvárosban lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és junior csapata. A felnőtt Cápák esélyt sem adtak a házigazda Duna-Pent csapatának és végig fölényes, magabiztos játékkal gyűjtötték be a két bajnoki pontot. A juniorok célja a tisztes helytállás volt a jobb játékerőt képviselő dunaújvárosi ellenfelükkel szemben, melyet teljesítettek. Jakab László edző értékelése:

A két nem várt fiaskónk után kedden hosszas beszélgetésünk volt a csapat és közöttem. A mai teljesítményünk azt mutatja, hogy ez a megbeszélés nem volt hiábavaló. Én is változtattam egy kicsit a meccselési stílusomon és a lányok is nagyon komolyan vették a mérkőzést. Elejétől kezdve egy agresszív, kemény védekezést produkáltunk és csak 14 gólt kaptunk. Nagyon jó egyéni teljesítmények párosultak a védőmunkánkhoz, mindenki hozzátette a magáét és ez eredményezte, hogy ilyen fölényesen tudtunk nyerni. Reménykedem benne, hogy ez a két vesztes mérkőzés tényleg csak egy kisiklás volt. Gratulálok a lányoknak! A juniorokkal ahhoz képest, hogy ilyen kevesen voltunk elég jól helytálltunk játékban. Ha többen vagyunk biztosan szorosabb eredményt érünk el, ugyanis csupán egy cserém volt. Külön gratulálok Veres Annának, aki végigjátszotta a meccset balszélen, gólokat lőtt és védekezésben is remekül teljesített. Az ő példája mutatja, ha elakarsz érni valamit, akkor azt munkával elérheted…

Felnőtt eredmény:

Duna-Pent NKSE – Ceglédi Kék Cápák 14 – 30 ( 8 – 13 )

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Prókai Anett 10, Spolmin Roberta 6, Kisjuhász Petra 4, Tóth Ágnes 4, Mihály Evelin 3, Tóth Adrien 3/2, Dobos Renáta, Halasi Réka, Nagy Aletta, Imregi Blanka

Junior eredmény:

Duna-Pent NKSE – Ceglédi Kék Cápák 29 – 16 ( 15 – 6 )

Cegléd: Törőcsik Fruzsina, Hornyik Orsolya(kapusok), Fedák Antónia 5/2, Ványi Flóra 4, Veres Anna 3, Imregi Blanka 2/2, Német Beáta 1, Nagy Aletta 1, Dúzs Szófia, Peszeki Laura, Szűcs Noémi

-pézsé-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...