12.2 C
Cegléd
2026. április 6. hétfő
spot_img

Pécsi győzelmével négy között a CEKK!

Pécsi győzelmével négy között a CEKK! (Most is lehetett volna „ollózni” a hálót, de ez a kép a kupa-arany khm… -ezüst megszerzése után készült korábban Pécsett.)

Idegenben tízpontos győzelmet aratott a VBW CEKK Cegléd a Pécs ellen, így a két nyert mérkőzésig tartó párharcot követően a női kosárlabda NB I legjobb négy együttese közé jutott.

PEAC-Pécs-VBW CEKK Cegléd 43-53 (13-15, 9-10, 14-14, 7-14)
A párharcot a Cegléd nyerte meg 2-1-re!

Az elődöntőben a Cegléd a Szekszárddal, a Győr a Sopronnal játszik. A döntőbe jutásért tehát az alapszakasz-győztes Szekszárd vár a ceglédiekre. az Első mérkőzést szombaton vívják a csapatok Szekszárdon 18 órától. Jó lenne, ha minél többen szurkolnának a helyszínen a folyamatosan helyi sporttörténelmet író ceglédi kosaras lányoknak! (Remélhetőleg, sose fogy ki a „tinta” … laughing)

A második mérkőzést szerdán rendezik Cegléden, a Gál József Sportcsarnokban.

Mindkét találkozón elkél a biztatás, hiszen a hazai pálya után idegenben is fölényes győzelmet aratott az Atomerőmű KSC Szekszárd a Vasas Akadémia ellen, így a 2-0-ás összesítéssel megnyert negyeddöntőnek köszönhetően a következő ellenfél könnyedén biztosította helyét a legjobb négy között,  így kipihentebben várhatja a döntőért vívott mérkőzéseket.

További részletek folyamatosan!

cegled.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...

Kézilabda hírek

A férfi kézilabda NB I/B 22. fordulójában fontos rangadót...

Helyismereti vetélkedő a Várkonyiban

Hagyományaihoz híven idén is megrendezte helyismereti vetélkedőjét a Városvédő...

Palackokért törték fel az autókat a ceglédi állomásnál

A Metropol számolt be arról az esetről, amely több...

Megtelt a Kossuth Szálló

Ismét nagy érdeklődés mellett rendezték meg a „Miért hagytuk,...