11.6 C
Cegléd
2026. szeptember 24. csütörtök
spot_img

Kereszthalál és csokinyuszi?

A fenti címmel írt a NőiSzem Blog arról, hogyan tanítsuk a húsvét bibliai üzenetéről a gyermekeinket. „Húsvét misztériuma sokkal nehezebben dekódolható egy kisgyermek számára, mint Jézus születésének örömünnepe” – írja a portál.  „A háromnapos ünnep íve gyerekként nehezen követhető. A szenvedéssel indul, a legsötétebb órák után a halál csendjévé merevedik, és csak Nagyszombat vigíliáján enged a fojtott szomorúság, hogy aztán hallelújázva, felszabadultan örülhessünk a feltámadásnak. De akkor hogy is van ez? Most sírunk vagy nevetünk?  – kérdezhetik joggal a gyerekek. Mellette pedig a pogány tavaszünnepekből megmaradt tojásfestés, locsolás és csokinyuszi csak tovább bonyolítják a helyzetet.”

Az óvodás és kisiskolás gyerekek számára a húsvét jelentőségének tanítása kérdésével a blog három felekezet, három pásztorát kérdezte meg.

A Cegléd-Felszegi Református Gyülekezet pásztora Bereczky Örs és felesége a szintén lelkészvégzettségű Judit válaszukban arra mutattak rá, hogy fontos a szülői példaadás. „A lényeg, hogy mi felnőttek higgyünk, és mi ünnepeljünk! Ezt a végét sose eresszük el Húsvétnak. A mi ünnepünkbe vonjuk be a gyermeket. Lássa, hogy ez nekünk fontos. A gyülekezeti közösségnek legyen gyerekszerű része, a családnak pedig legyen otthon ünnepe.” – fogalmazott a ceglédi lelkészházaspár.

A cikk a noiszem.hu oldalon olvasható itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....