2.1 C
Cegléd
2026. október 14. szerda
spot_img

Szandán járt a Szent Kereszt

Szandán jártunk – iskola a természetben

Április elején, a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói, a Cserhát szívébe, Szandára utaztak erdei iskolába. Már hagyomány, hogy tanulóink e szép vidéken töltenek néhány napot.

Programunk Hollókőn kezdődött, ahol interaktív falukutatáson vettünk részt. Megismerkedtünk a palóc hagyományokkal, a népviselettel, régi mesterségekkel, a helyi élővilággal és a vár történetével. A vár meghódítása után, izgalommal vártuk szálláshelyünk megismerését. Élményeink ezzel nem értek véget, hiszen erdei iskolánk minden napra nyújtott érdekességeket számunkra. Hosszú túrát tettünk a szandai várhoz, közben megismerkedtünk a Cserhát növény és állatvilágával, geológiai ritkaságaival. A gyerekek mozgásigényét egy kis íjazással, röplabdázással és focizással vezettük le. A Szent László év kapcsán, királyunk életét dramatikus játékkal mutattuk be, ahol táborozóink legendákat és mondákat adtak elő társaiknak. A nap legnagyobb szenzációja, a „rókavadászat” volt. Őseink hagyományait felelevenítvén, nem maradhatott ki a lovaglás programjaink közül, valamint a vadászat fortélyainak megismerése sem. Óriási élményt jelentett gyermekeink számára, a hatalmas trófeák látványa és kézről-kézre jártak az agancsok, agyarak és koponyák. Az udvaron pedig a vadász hű társaival, a kutyákkal barátkozhattak diákjaink. Örömmel tapasztaltuk, hogy mennyire érdeklődőek tanulóink, a régi idők elfoglaltságai iránt (nyomdászat, szövés, tilolás, gerebenezés…)

Napról- napra megcsodáltuk a kontyos házakat, a virágos tornácokat, a népviseletben járó idős asszonyokat. Jó volt visszalassítani az időt, sétálni a friss levegőn, a virágzó vadcseresznye fák és kökény bokrok között, amelyek ismét megmutatták hazánk gyönyörű tavaszi arculatát.

Erdei iskola révén tanultak is a gyerekek. Tapasztalati úton, a természetben gazdagították ismereteiket és alkalmazták az iskolában tanultakat. A helyszín és mindezen tevékenységek, kiváló alkalmat adtak a csapatépítésre, az ön- és társismeret fejlesztésére.

Szanda már harmadik éve adott otthon erdei iskolánknak és rendkívül sokat nyújtott nekünk és diákjainknak.

Erdei iskola pedagógusai-SZKKIÓ

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...