20.6 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Könnyed Cápa győzelem Dunavarsányban

A női kézilabda NB II szombati játéknapján a Ceglédi Kék Cápák a sereghajtó Dunavarsány otthonában lépett pályára, ahol nagyarányú győzelmet aratott. A juniorok óriási csatában egy góllal alulmaradtak vendéglátójukkal szemben. A mérkőzésekre a férfi csapat gyöngyösi túrája miatt nem tudott elutazni Jakab László edző, akit Kisjuhász Petra helyettesített, majd értékelte a látottakat:

– A felnőtt mérkőzésen nem ért bennünket nagy meglepetés, az őszi forduló találkozójához hasonlóan tudtunk játszani. Persze érezhető volt Jakszi hiánya, hiszen néhány esetben “elvicceltük” a helyzeteinket. A junior meccs nagyon bánt. Azt szokták mondani, hogy az egy gólos vereség/győzelem az edzőnek köszönhető. Csalódott vagyok, mert többször is a kezünkben volt a győzelem. Nagyot küzdöttek a lányok, majdnem mindenkit ki tudnék emelni. Egy játékosom hozzáállását és viselkedését viszont egyáltalán nem tudom elfogadni, remélem ezen a közeljövőben változtatni fog.

Felnőtt eredmény:

Dunavarsányi TE – Ceglédi Kék Cápák 15 – 31  (8 – 13)

Ceglédi gólok: Tóth Adrien 7/1, Prókai Anett 6, Tóth Ágnes 5, Halasi Réka 5, Dobos Renáta 2, Hörömpő Dóra 2, Oláh Henrietta 2/1, Spolmin Roberta 1, Nagy Aletta 1

Junior eredmény:

Dunavarsányi TE – Ceglédi Kék Cápák 33 – 32 ( 16 – 17 )

Cegléd: Törőcsik Fruzsina(kapus), Imregi Blanka 12/2, Német Beáta 7/2, Ványi Flóra 4, Nagy Aletta 4, Peszeki Laura 3, Veres Anna 2, Petrovics Fruzsina ,Dúzs Szófia, Koncsik Ella, Varga Nóra, Farkas Fruzsina
-pézsé-
cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...