24.9 C
Cegléd
2026. május 23. szombat
spot_img

Szent Kereszt Diákgála

Az érzelmi intelligencia fejlesztése elengedhetetlen a gyermekeknél. A módja: ÁTÉLT ÉLMÉNY, MEGÉLT MINTA, TAPASZTALAT ÉS ALKOTÓ TEVÉKENYSÉG!

A Szent Kereszt Diákgálára való teljes felkészülési folyamat, a gyerekek és osztályok által előadandó műsorszámok mind-mind hatékony eszközei a teljességre törekvő nevelésnek, a megélt élményeknek.

Kentenich József atya a következőket mondja:

„Akinek a Gondviselésbe vetett hit vérévé vált, annak második természete, hogy mindenütt – még a legcsekélyebb jelentőségű ügyekben is – Isten kis hírnökeit és üzeneteit látja.”

Mi is „kis hírnökökké” szerettünk volna válni rokonaink, szüleink, tanítványaink számára. Üzenni szeretnénk az előadások, műsorszámok eszközével, hogy a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola tanulói egy teljes életre törekszenek.

Számtalan alsós és felsős osztály készült az alkalomra szinte teljes létszámmal. A készülés remek alkalommal volt a közösségek összekovácsolására.

Az est díszvendége az almásmálomi Almavirág néptáncegyüttest volt, amelynek tagjai Erdélyből, a Mezőségből érkeztek hozzánk.

Kollégáimmal nagyon régóta készültünk erre az alkalomra. Számtalan tervezés, megbeszélés, próba, egyeztetés előzte meg az estét. Sok munka és kitartás tanuló, szülő és pedagógus részéről.

Köszönöm kollégáim és a tanulók hónapok óta tartó áldozatos és kitartó munkáját!

Rajta László
igazgató

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...