9.4 C
Cegléd
2026. október 12. hétfő
spot_img

Újabb Aerobik Diákolimpiai siker

Április 22-én rendezték meg az ország egyik legszebb turisztikai központjában, Szarvason az Aerobik Diákolimpia országos döntőjét, ahol a PIMI leánycsapata ismét dobogós helyezést ért el.

A verseny előtti héten, a tavaszi szünetben sikerült a csapatnak kipihennie magát, így tele energiával és alig várva azt, hogy a színpadon bemutathassák koreográfiájukat, elindultak a verseny helyszínére.

A sorsolás alapján a lányok bemutatója a nap végére kapott helyet, ezért kihasználva a jó időt, elindultak és szétnéztek a város adta gyönyörű látványosságok között. Nem csak az emlékműveket és épületeket csodálták meg, hanem kiélvezték a zöld természet, a tiszta víz és levegő pozitív hatását is.

Szarvas városa egy szép, turista ösvényekkel teli természeti csoda. A versenyzők kihasználva ezt, teljesen feltöltötték magukat mindezzel arra, hogy egy hibátlan koreográfiát mutathassanak be a bíróknak.

A lányok nagyon izgultak már a színpadra lépés előtti bemelegítés alatt is, mert láthatták azt, hogy az ellenfelek nagyon komolyan veszik ezt a versenyt. Ennek hatására fegyelmezetten, majd a színpadon pontosan megmutatva a bíróknak minden tudásukat, egy szokatlanul jó koreográfiát sikerült előadniuk.

A csapatnak sikerült az UP. I. Challenge kategóriában 3. helyezést elérni, amelynek nagyon örültek nem csak a lányok, hanem felkészítőjük is Hornyák Dóra.

Versenyzők: Berényi Katalin, Berki Fanni, Farkas Emese, Fényesi Petra, Molnár Mercédesz, Rigó Teodóra, Szojka Alexa, Ujvári Adrienn, Zombori Bianka

Hornyák Dóra

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...

Két baleset is történt Cegléden vasárnap

Két közlekedési balesethez is riasztották a ceglédi hivatásos tűzoltókat...