6.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Ötven késszúrással ölték meg anyát és fiát Cegléden

Vádat emelt az ügyészség a ceglédi kettős gyilkosság ügyében. A fiatalt előre kitervelten

  • aljas indokból
  • különös kegyetlenséggel
  • több ember sérelmére elkövetett

emberölés miatt állítják bíróság elé.

A brutális bűncselekmény 2015 decemberében történt, egy 61 éves nő és egy 39 férfi vesztette életét. A rendőrség akkor azt közölte, hogy egy 21 éves fiatalt fogtak el és gyanúsítottak meg. A Pest Megyei Főügyészség hétfőn számos részletet közölt az ügyről. Eszerint az érintettek szomszédok voltak. A fiatal vádlott nem dolgozott, a barátnője tartotta el, akivel együtt élt Cegléden. Sokat veszekedtek, ezek a viták pedig nem egyszer tettlegességig fajultak.

A szomszédban lakó asszony segítséget ajánlott nekik, hogy rendeződjön a kapcsolatuk. Emiatt a pár többször átment hozzá beszélgetni. Az egyik ilyen találkozón azonban a fiatal ellopta a nő telefonját.

Az áldozat emiatt 2015 decemberében egy papírt szögelt ki a kerítésükre, amelyen az állt: itt egy tolvaj lakik. A fiatal emiatt dühös lett és úgy döntött, bosszút áll.


Ezért még aznap késő este késeket vett magához, és átment a szomszéd házba. Ott a magával vitt és a házban talált késekkel előbb az anyát, majd a fiát több mint 50 késszúrással megszúrta, megvágta. A sérülések miatt életüket vesztő sértetteket sorsára hagyta.

– áll a  vádiratban.

Otthon a barátnőjének azt hazudta, a család elköltözött, de a lány nem hitt neki, ezért átment. Ő talált rá az áldozatokra. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását.

24.hu
Fotó: police.hu

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...