21.1 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

25 éves a Bonduelle

Május 20-án Jubileumi Majálist tartott a Bonduelle Nagykőrösön, a Pálfájában, ahol ragyogó napsütésben és gazdag ízekben nem volt hiány. A francia konzervgyár 25 éve van jelen Nagykőrösön és többszáz embernek ad munkát. A rendezvényt Tóth László igazgató nyitotta meg, kiemelte, idén több mint 1300 főt vártak a programokra, nagyon sokan jelezték, hogy ellátogatnak a rendezvényre, óriási volt az előzetes érdeklődés. Az állandó programkínálat is igen gazdag volt, lehetőség nyílt pingpongozni, csocsózni, valamint légvárral és egyenesen Franciaországból hozott léggömbbel várták a kikapcsolódni vágyókat, de volt még lovas kocsikázás, arcfestés, lufihajtogatás, kézműves sátor és íjászverseny. A nap folyamán a megszokott kiváló minőségű Bonduelle termékek kóstolójával is várt mindenkit. A színpadon egymást követték az előadások, bemutatók, például a Kőrös Judo SE fiataljai is megmutatták tehetségüket. Majd a Balkan Fanatik adott több órás szuperkoncertet. Nagykőrösön látták ezúttal is vendégül a lengyel, a cseh és szlovák, valamint a francia munkatársakat a szervezők, akik nemzetük ízeivel ismertették meg hazánk fiait.

Fotók az eseményről, bővebben…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....