12.7 C
Cegléd
2026. április 8. szerda
spot_img

Több mint 200 alkotás

Több, mint 200 rajz, festmény sorakozik a Kossuth Művelődési Központ aulájában. A Tetz Művészeti Iskola diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás. A művészet az, ahol a gyerekek leginkább kifejezhetik belső érzéseiket – mondta Ujházi György megnyitó beszédében.

Arcképek, csendéletek, állatok, építmények, érzések – a téma rendkívül széles. A Kossuth Művelődési Központ aulájában kiállított alkotások mind más és más üzenetet rejtenek. A Tetz Művészeti Iskola diákjai bemutatták mennyit fejlődtek a tanév során. Mózner Franciska például még csak pár hónapja jár az intézménybe, ő egy virágot festett a kiállításra és arról beszélt, mit jelent neki az alkotás.

Mózner Franciska: – Így ki tudom élni azt, amit máshogy nem tudnék kifejezni, egyszerűen szeretek. Unaloműzésképp, szeretem.

Franciskának a jövőre nézve is vannak tervei a művészettel kapcsolatban.

Mózner Franciska: – Hobbiként szeretném csinálni, majd ha idősebb leszek, de minél több rajzversenyre szeretnék jelentkezni és nagy tervem az, hogy el szeretnék nyerni egy díjat az egyik művemmel.

A kiállítást Ujházi György nyitotta meg, beszédében úgy fogalmazott, hogy a művészetet, az alkotásokat fontos közvetíteni az emberek felé.

Ujházi György, tulajdonos, Artem Galéria: – A számítástechnika, a digitális világ azt hiszem, hogy hatalmába kerített nagyon sok mindenkit és ezért is nagy tisztelet minden gyermeknek, szülőnek, iskolának, felkészítő tanáraiknak, hogy ezt az utat járatják a gyerekekkel és ezen keresztül egy mára nagyon globalizált világban azért marad egy kis sziget, ahol saját magukat tudják a gyerekek adni.

Sokféle technikát használtak a diákok és rengeteg a jól kivitelezett grafikai alkotás – hangsúlyozta Ujházi György. A képek egyfajta tükörként is funkcionálnak, hiszen megmutatják alkotójuk személyiségét.

ctv.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...