6.1 C
Cegléd
2025. november 14. péntek
spot_img

Válaszolt a MÁV

A miabonyunk.hu oldalon írta meg Lőrinczy Veronika azt a problémát, hogy a kórház közeli vasúti átjárónál minden hétköznap reggel elakad a forgalom, mert negyedórát is piros a lámpa. A MÁV illetékesei az esetet kivizsgálták és válaszoltak a levélírónak:

„Tisztelt Lőrinczy Veronika! A tehervonatvonat forgalmi ok miatt állt meg az átjáróban, és mindössze 5 percig zárta el, – ezt az előírások szerint rögzített adatok között visszakereste a vasúttársaság. A megállás oka a ceglédi állomás keresztirányú személyvonat forgalma volt, ami ebben az időszakban közel ezer utas menetrendszerű eljutását szolgálja. A mintegy 600 méteres szerelvény továbbhaladása a személyvonatok késését okozta volna, ami később további csúszásokhoz vezetett volna az ország egyik legnagyobb utasforgalmú fővonala, a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen, illetve a szegedi fővonal közlekedésében is.
A vasúttársaság szakemberei azt is megvizsgálták, hogy a ceglédi állomás forgalmi személyzete a vonatkozó előírások szerint szervezte-e a vonatforgalom szabályozását, amikor ez a tehervonat közlekedett. Az elmúlt két hét adatai szerint ebben az átjáróban reggel átlagosan 2,5 percnél többet nem tartóztatta fel a vonatközlekedés a közúti forgalmat, amellyel szemben a KRESZ szerint elsőbbsége is van az átjáróban. MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság”

A levélre a főszerkesztő azt válaszolta, hogy bár nem öt perc volt a várakozás, és nem egyszeri alkalom, a cikk mégis célt ért, mert „azóta csodák csodájára megszűnt ez a reggeli állapot. Erről többi, érintett olvasónk is nagy örömmel számolt be.”

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Sajnos a Mercedes Kecskemétre telepüésével még úgy is nagyon megnőtt a szegedi vasútvonal forgalma, hogy személyvonat – amivel a kistelepülések megközelíthetőek lennének-, ezen a vonalon már szinte nem járnak. Ennek csökkentésére véleméynem szerint a dupla sínpár jelenthetne megoldást, mert így a becsatlakozó forgalom is jobban ütemezhető lenne, de vasutas körökben arról beszélnek, hogy az állam az erre szánt támogatást már felhasználta, így nem valószínű, hogy pénz lesz erre…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...