1.1 C
Cegléd
2026. január 16. péntek
spot_img

Ceglédi U19-esek kerültek a felnőtt csapatba

G Bíró Gergő 2007, azaz 9 éves kora óta a Ceglédi VSE igazolt labdarúgója. Végig járta a különböző korosztályokat az utánpótlásunkban. Tagja és csapatkapitánya volt a 2015/2016-os szezonban ezüst, a 2016/2017-es szezonban aranyérmet szerző U19-es csapatnak.

Posztját tekintve középpályás, de a védelem közepén is bevethető, itt játszott például a tavalyi szezonban a Diósgyőr elleni Magyar Kupa visszavágón is a felnőtt csapat tagjaként. Gergőt a tavalyi szezonban mind a négy edző többször felhívta a felnőtt kerettel edzeni és több alkalommal volt a mérkőzés keret tagja is, ez nem lehet véletlen. Nem is volt kérdés, hogy most profi szerződést fog kötni vele klubunk, így végleg a felnőtt csapathoz csatlakozott.

Majoros Szabolcs szintén 2007-ben kezdte a pályafutását egyesületünknél, majd 2011-ben Felcsútra került a Puskás Akadémiára, onnan pedig 2013-ban Kecskemétre.

Szabi tavaly nyáron igazolt vissza Ceglédre és meghatározó játékosa volt az U19-es csapatunknak. Gergőhöz hasonlóan ő is nagy szerepet játszott abban, hogy az U19-es csaptunk bajnoki címet tudott szerezni. Intelligens játéka mellett 17 gólt is rúgott, ami szép teljesítmény a visszatérő játékostól.

Posztját tekintve támadó középpályásként érzi a legjobban magát. Szabi a felnőtt csapatban a tavalyi szezonban a Diósgyőr elleni kupa visszavágón mutatkozott be. A tavalyi évben a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség Fair Play díjjal jutalmazta.

Sok sikert kívánunk Gergőnek és Szabolcsnak is a felnőtt csapatban!

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...