21.1 C
Cegléd
2026. július 24. péntek
spot_img

Több mint 100 esetben loptak egy drogéria hálózat üzleteiből

A Ceglédi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat három férfival és egy nővel szemben, akik egy drogéria hálózat 15 megyében működő üzleteiben követtek el lopásokat több mint 100 esetben.

A bűnügy vádlottjainak, három férfinak és egy nőnek rendszeres, munkaviszonyból származó jövedelme nem volt. 2014 májusában elhatározták, hogy lopások elkövetése útján biztosítják a megélhetésüket.

2014 májusától 2015 januárjáig egy drogéria hálózatnak az ország különböző pontjain (Budapesten, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna, Veszprém, Zala megyében) üzemelő üzleteit járták végig. Az üzletekből különböző kozmetikai termékeket tulajdonítottak el, összesen 105 alkalommal.

A vádlottak a bűncselekményeket rendszerint úgy követték el, hogy az üzletben néhány
apróbb dolgot a bevásárló kosárukba tettek, a kiszemelt termékeket viszont a ruházatukba vagy a táskájukba rejtették. Az egyik férfinak az volt szerepe, hogy társait az üzlet dolgozói és a kamerák elől eltakarja. A kasszánál a kosarukba tett termékek árát kifizették, majd az elrejtett áruk kifizetése nélkül távoztak az üzletből. Esetenként pár ezer forinttól akár 270.000,- forintig terjedő összegig követték el a cselekményeiket.

A vádlottak a lopásokkal összesen 7 millió forint kárt okoztak az üzletláncnak.
A Ceglédi Járási Ügyészség üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja a vádlottakat, a bűnösségükről a Ceglédi Járásbíróság fog dönteni.

(Sajtóközlemény alapján.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...