-2.9 C
Cegléd
2025. december 27. szombat
spot_img

Trágyaszag-ügy – Továbbra sincs megoldás

„A városlakók életét megkeserítő „trágyaszag ügy” kapcsán újabb megkereséssel éltünk az illetékesek felé.” – írta ki Takáts László polgármester a facebookjára. Csatolta is a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya részéről érkezett levelet, melyhez Cegléd első embere annyit fűz: „mindenki lelkiismerete szerint ítélje meg.”
A július 17-én kelt levél szerint a hivatal munkatársai idén május 11-én újabb helyszíni szemlét tartottak Cegléd területén. A bejárás során az érintett állattartó telep környékén és a városban „szaghatás nem volt tapasztalható”.
Kifogásolja a levél, hogy a polgármester és a képviselőtestület nem adott be megkeresése mellékleteként közérdekű lakossági bejelentéseket. A jegyző által közösségi oldalakról kinyomtatott lakossági véleményeket pedig nem fogadták el, „mivel azokat egyértelműen nem az eljárásra jogosult szervhez tették meg”.
Hiába indokolta Dr. Diósgyőri Gitta jegyző ezt az alábbiakkal: „az elmúlt időszakban a gyakorlat szerint a ceglédi lakosok már nem keresik meg írásos formában sem a hivatalt, sem az önkormányzatot. Nemtetszésüket, tehetetlenségüket a gyakorlatilag folyamatos elviselhetetlen bűzzel szemben a közösségi hálón keresztül tudatják. Akadnak, akik személyesen megjelennek és szóban mondják el panaszukat, de nem kívánják jegyzőkönyveztetni, pusztán jelzik véleményüket. A telefonos bejelentések során jellemzően káromkodva, obszcén kifejezésekkel adnak hangot nemtetszésüknek.”
Takáts László és a ceglédiek nem így gondolják. Ahogy a polgármester fogalmaz bejegyzésében: „Sajnálatos módon sem a 2015. június 23-án keltezett közérdekű bejelentésem, sem az azóta eltelt több mint 2 évben tett minden megkeresésem, bejelentésem, személyes találkozók sem hoztak megnyugtató megoldást a város lakosai számára. Ahogy korábban is többször elmondtam, véleményem szerint a Kormányhivatal nem megfelelő súllyal kezeli ezt az egész Ceglédet érintő problémát. Mint a város polgármestere, továbbra is kötelességemnek érzem, hogy ezt az ügyet ne hagyjam ennyivel lezárni.” – zárja közleményét Takáts László.

Mentés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...