23.3 C
Cegléd
2026. július 3. péntek
spot_img

A készülő Arany János és Családja szobrot méltatta a szakma

A Hősök tere felújítása kapcsán új köztéri műalkotásokkal gyarapszik Nagykőrös Városa. Ezek közül a legkiemelkedőbb az Arany János és családja szobor, melyet Szabó György szobrászművész készít.

A közelmúltban a szakma, azaz a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. is megtekintette a készülő alkotást, és annak majdani helyét, környezetét. A szakértők, köztük Györfi Sándor és Lakatos Pál Sándor szobrászművészek elismerően nyilatkoztak a szoborról. Annak 1:5 arányú viaszmintáját megtekintették. A plasztika megmintázásához a kiindulópontot egy családi fotó jelentette, mely egykoron a Vasárnapi Újságban jelent meg. A készülő szobrot gránit alapra helyezik majd, méretei impozánsak lesznek. A szobrot a tervek szerint a Hűsök terén, a költő egykori lakóháza előtt állítják fel. Az új alkotástól jobbra áll a Zala György által készített I. Világháborús Emlékmű. A szoboregyütteshez külön utat alakítanak ki a felújítás során. A műalkotások mögött lesz látható az ivókút és egy kakasos oszlop.

A MANK Nonprofit Kft. szakvéleményt adott ki a szoborról. E szerint: „A Szabó György által megmintázott szobor kompozíciója különlegesen szépen megoldott…. A plasztika összetett és komplex kompozíciójánál, anyaghasználatánál és méreténél fogva túlmutat a zsánerbeállításokon, ami különösen méltányolunk. A viaszmodell kvalitásai révén biztosak vagyunk abban, hogy nívós- talán a legnívósabb – Arany János szobor fog megvalósulni, amely a költő tiszteletére létrehozott pantheonként fog funkcionálni. … A felállításra kijelölt helyszínt alkalmasnak tarjuk az alkotás számára. A Hősök terét övező impozáns épületek ódon hangulata, a Zala György által készített I. Világháborús Emlékmű, valamint a tér felújítását követő kialakítása méltó közeget teremt az Arany János és családja – szobor számára.„ – olvasható a szakértők véleményében.

nagykorosma.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...