16.7 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

Evangélium – gitárszólóval

Többen érdeklődtek, hogy milyen csapat játszott – hangzásukkal, stílusukkal és nem utolsósorban repertoárjukkal nem kis megdöbbenést keltve – február 19-én vasárnap délelőtt a Református Gyülekezeti Házban, a „Házasság Hete” kapcsán megtartott istentiszteleten, a pünkösd hétfői alkalmon és legutóbb szeptember 3-án a Református Nagytemplom kertjében.

A történet a Forrás énekkar egyik két évvel ezelőtti próbáján kezdődött. Valaki fölvetette, hogy mi lenne, ha a hagyományos és modernebb keresztény énekek nemcsak a már megszokott, gyönyörű zongorakísérettel, hanem egy egészen más zenei világból „kölcsönvett” hangszereléssel is megszólalhatnának. A gondolat nyitott szívre talált az énekkar vezetőjénél, Györe Sándor tanár úrnál, így néhány ének a zongora mellett gitárkísérettel is felcsendült. A dalok mintha „átöltöztek” volna; a klasszikus hangzást egy kicsit újabbra, „vadabbra” cserélve, de ugyanazt az üzenetet hordozva vittek színt a Forrás énekkar hangzásvilágába.

Az énekesek közül többen azon a véleményen voltak, hogy ez a „keményebb” zenei stílus megérne egy önálló szerveződést, meghagyva a hagyományosabb, letisztultabb, „finomabb” hangzást a Forrás énekkar számára. Így alakult meg egy keresztény rock együttes, méghozzá egy erős énekes csapattal.

A névválasztás sok vitát eredményezett, végül a Forrás énekkarhoz sok szállal való kötődés és a zenei stílus miatt a Rockforrás névre esett a választás.

Az együttes repertoárja a kezdetek óta nagyot bővült és mostanra már igen változatos: az alapkoncepció ugyanis az volt (hasonlóan reformátor őseinkéhez, akik az akkori vadász- és bordalok dallamára alkották meg az első református énekeket), hogy mivel az emberek többsége könnyebben feloldódik és befogadóbbá válik, ha valami „ismerőset” hall, a klasszikus és modern keresztény énekek mellett populáris zeneszámok is megszólalhatnának. A szolgálatokon, fellépéseken, koncerteken a Református Énekeskönyv énekei jól megférnek Dobner Illés szerzeményei mellett, de a hallgatóság ráismerhet a dalok között közismert rockoperák betétdalainak feldolgozásaira éppúgy, mint a Tankcsapda, az Ossian, vagy akár a Guns ’n’ Roses együttesek számaira. Ami mindegyikben közös: középpontjukban a hit, az Istennel való kapcsolat áll. Ahogyan a 150. zsoltár fogalmaz: „Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és cziterán; Dicsérjétek őt dobbal és tánczczal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával; Dicsérjétek őt hangos czimbalommal, dicsérjétek őt harsogó czimbalommal. Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!”

Bertók Szabolcs
(Fotó: Almádi János)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...

Mikor érdemes karriert váltani?

Naponta lépsz be a munkahelyedre azzal az érzéssel, hogy...

Hatékony német tanulás online

A nyelvtanulás világa jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi...