16.1 C
Cegléd
2026. október 14. szerda
spot_img

Három új kormányablak a Ceglédi járásban

Hamarosan három második generációs kormányablak is nyílik a Ceglédi járás területén – ismertette a Rádió Orienten Magdáné Rostás Boglárka. A Ceglédi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese elmondta, a Pest megyei térség ezidáig csupán kettő ablakkal, az abonyi okmányirodával és a ceglédi első generációs ügyfélközponttal rendelkezett. A járás területén jelenleg Abonyban a Földhivatali Osztály épületében okmányiroda, Cegléden a Járási Hivatal épületében pedig első generációs kormányablak működik. Előbbi továbbra is megmarad, utóbbi azonban rövidesen új, integrált ügyfélközponttá alakul ‒ közölte a hivatalvezető-helyettes. A munkálatok júniusban kezdődtek, a kormányablak átadása pedig szeptember végére várható. Emellett július végén a ceglédi vasútállomás épületében is megkezdődött egy kormányablak kialakítása, melyet várhatóan szintén még az idei évben átadnak. Albertirsán az önkormányzat kezdeményezésére indul meg egy kormányablak kialakítása, melynek megnyitására valószínűleg a jövő év folyamán kerülhet sor. Itt kap majd helyet az albertirsai kirendeltség is – tette hozzá.

Bővebben…
(Fotó: kormany.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...