6.1 C
Cegléd
2026. február 25. szerda
spot_img

Ifjúsági Országos Csapatbajnokság krónikája

Cegléd ifjú júdósai ismét kitettek magukért. Szombaton, az UTE csarnokában megrendezett országos ifjúsági csapatbajnokságon a lányok 9 induló csapat közül az első, míg a fiúk 12 induló csapat közül a második helyezést érték el. Minden fiatal júdós megérdemli az elismerést, hiszen nagy küzdelmeket láthattunk a tatamikon. Ha az összesített eredményt nézzük, akkor a CVSE judó szakosztálya ismét maga mögé utasította a többi klubot, 1 arany és 1 ezüst éremmel. Gratulálunk a versenyzőknek és az edzőknek.

Női versenyben kilenc csapat harcolt az érmekért, a CVSE „amazonjai” Baja, Szatymaz és UTE csapatát győzték le és lettek bajnokok! Csapattagok: Hegedűs Lilla, Hajdú Lili, Klein Dorina, Iklódi Anna, Özbas Szofi, Sági Nikolett, Fehér Dóra, Fenyvesi Csilla.

A férfiak versenyében 12 csapat nevezett. A fiúk legyőzték Nagykőrös, az Ippon JC és a BJC judokáit, A döntőben az RHDSE ellen 5:5 lett a végeredmény és a segédpontok is megegyeztek, így három súlycsoportot újrasorsoltak. A ráadásban 2:1 arányban a fővárosiak voltak jobbak, így ezüstéremmel zárt a gárda. A csapat: Nagy Bence, Özbas Yasin, Vég Milán, Pomázi Dominik, Hegedűs Levente, Ürögdi Dominik, Szegedi Dániel, Détári Dániel, Ócsai Ádám, Ócsai Sándor, Borsos Kristóf, Vég Zsombor, Száraz Lőrinc

Köszönet Gyáni János, Kerny Zoltán és Szabó Miklós kollégáknak a vendégsportolókért!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...

Fellebbezés nyomán súlyosabb büntetés

A Pest Vármegyei Főügyészség sikeres fellebbezése nyomán súlyosabb büntetést...

Lőfegyverekkel és baseballütővel támadtak áldozataikra

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének...

Egy családi tragédia utóélete

2025 januárjában egy kora reggeli órán halálos cserbenhagyásos gázolás...