3.9 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Új ceglédi kötet készült gyerekeknek

Különleges kötet látott napvilágot tavaly év végén. A Kossuth Lajos ceglédi napját bemutató kiadvány célközönsége ezúttal a gyerekek. A könyv a múzeum kiadványsorozata, a Ceglédi füzetek 43. száma. A szöveget Reznák Erzsébet múzeumigazgató írta, a benne szereplő illusztrációkat pedig Ócsai Anett készítette.

Az ötlet már régen megfogalmazódott és most elérkezett a megvalósítás ideje is. A múzeumnak sok a gyerek látogatója, szerettek volna nekik kedveskedni egy számukra is jól érthető kiadvánnyal – mondta Reznák Erzsébet múzeumigazgató, a kötet írója.

Reznák Erzsébet, igazgató, Kossuth Múzeum: – El is mondom sokszor nekik is, ami Kossuthtal kapcsolatos, ezúttal a kezükbe is adhatom ezt a könyvet. Gyorsan el kell mondani, hogy szerzőtársam Ócsai Anett, akit nagy dicséret illet meg azért, hogy ezt a kis történetet illusztrálta megfelelő képekkel, hiszen a gyerekek számára a látvány is nagyon fontos.

A könyvben található színes rajzok jól igazodnak a szövegekhez,a gyerekek ezáltal még fogékonyabbak a történet iránt. De egyébként is érdeklődőek, hiszen a legfiatalabbak a legtöbb történelmi eseményről életükben először hallanak.

Reznák Erzsébet, igazgató, Kossuth Múzeum: – Számukra ez új, kérdéseket tesznek föl. Meg kell, hogy mondjam nekem is nagyon nagy élmény a gyerekekkel való találkozás a múzeumban, hiszen a kérdéseik megmutatják, hogy hogyan változott a világ 1848 óta. Sőt az utóbbi 20-25 évben is.

A kötet a múzeum kiadványsorozata, a Ceglédi füzetek 43. száma. Tavaly ezzel a kötettel együtt összesen négy könyv jelent meg.

Reznák Erzsébet, igazgató, Kossuth Múzeum: – Nálunk az a tapasztalat, hogy márciusban eljönnek a helyi és környékbeli óvodások az ő számukra is készült ez, de természetesen közben is be lehet jönni a múzeumba és meg lehet vásárolni, de igazából ez a március lesz a nagy bemutató ideje.

A Kossuth Lajos ceglédi napja 1848. szeptember 24-én című könyv az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával készült el.

ctv.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...