18.1 C
Cegléd
2026. szeptember 4. péntek
spot_img

Ezzel a szakasszal jut Szolnok közelébe az M4-es

Már megvan a kivitelezője a Cegléd és Abony között kiépülő 17 kilométernek.

Az uniós közbeszerzéseket bemutató TED-en kihirdették az M4-es gyorsforgalmi út legújabb szakaszára kiírt közbeszerzés eredményét.

A 73+235-ös, illetve a 90+859-es kilométerszelvények közötti 17 kilométeres szakaszt és kapcsolódó létesítményeit a Duna Aszfalt Kft. kivitelezi nettó 26,3 milliárd forintos szerződéses értéken.

A projektre ajánlatot tett még a Dömper Kft. és a Subterra – Raab Kft. konzorciuma, valamint közös ajánlattevőként a Colas Közlekedésépítő Zrt. és a Colas Hungária Zrt.

Az M4-es nyugati részén, az Üllő és Cegléd közötti 44 kilométernek tavaly áprilisban indult meg a kivitelezése. A gyorsforgalmi út keleti végén is javában zajlanak a munkák, az ottani 29,5 kilométeres szakaszt tavaly júliusban kezdték el Berettyóújfalu és a román határ között.

A meglévő nyomvonalra építenek

A hirdetményből kiderül, a nyertes feladata egy kétszer két sávos gyorsforgalmi út építése 3,75 m széles forgalmi sávokkal és 26,60 m koronaszélességgel.

A 73+235-ös és a 79+230-as kilométerszelvény között a meglévő kétszer két sávos nyomvonalat építik át. Ugyanakkor a 79+230-es és a 90+859-es közötti 11 kilométeren a meglévő kétszer egy sávos szakaszt bővítik kétszer kétsávossá.

A projektben többek közt az alábbi részfeladatokat is kivitelezni kell:

  • két darab csomópont megépítése,
  • zajárnyékoló falak építése 1700 méter hosszan,
  • egy kétoldali egyszerű pihenő létrehozása a 86+200-as kilométerszelvénynél,
  • egy meglévő felüljáró felújítása,
  • három meglévő aluljáró felújítása,
  • valamint négy új aluljáró építése.

magyarepitok.hu

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...