24.4 C
Cegléd
2026. augusztus 12. szerda
spot_img

Karate övvizsgát tettek a Sagaku Sportklub növendékei

2018. január 14-én került sor a Sagaku Sportklub karate szakosztályának övvizsgájára. A karatékák – a szülők, rokonok és barátok nagy érdeklődése mellett – Cegléden a Malom tér 1. sz. alatti tornateremben, sempai Erdődi Mihály klubvezető előtt adtak számot felkészültségükről.

A gyerekek először a vizsga erőnléti részét teljesítették, a megpályázott övfokozatnak megfelelő mennyiségű fekvőtámasz karhajlítást, felülést, guggolásból felszökkenést végrehajtva, majd folyamatosan egyre magasabb szintű rúgástechnikákat kellett időre kivitelezniük. Ezt követően álló helyben, majd haladás közben karate bázistechnikákat, kombinációkat hajtottak végre a csemeték. A magasabb öveseknek kötött formagyakorlatokat is be kellett mutatniuk. A 9. és 8. kyura vizsgázók ezt követően egymás után, szabad küzdelmekben bizonyították, hogy a technikákat a gyakorlatban is megfelelően tudják alkalmazni.
A gyerekeket sempai Fehér József készítette fel a vizsgára.

Sikeres vizsgát tettek:

  • 10 kyu: Ványi Milán, Mészáros Noel, Bányai Jázmin, Szabó Dominik, Dunavölgyi Martin, Zakar Zsanna;
  • 9 kyu: Babicz Martin, Fömötör Levente, Sipos Alex, Dely Milán, Zsíros Roland;
  • 8 kyu: Pecsenyei Csaba

A Sagaku Sportklub egész évben szeretettel várja az általános iskolás– és középiskolás gyerekeket edzéseikre, amelyeket Cegléden az Árpád utca Selyem utca kereszteződésében, a zöldséges piac mögött található szolgáltatóház 1. emeletén tartanak minden szerdán és pénteken 16.30 és 18.00 óra között. Érdeklődni a 06/70/357-48-99-es telefonszámon lehet.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...