16.6 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Mindkét meccset behúzták a kis Cápák

A leány kézilabda U11 Országos Gyermek Bajnokság Ceglédet érintő régiójának alapszakaszának utolsó fordulója Cegléden került megrendezésre. A Ceglédi Kék Cápák az Alsónémedivel és a Sülysáppal mérkőzött meg. Mindkét mérkőzésüket megnyerték a Cápa gyerekek, de azért nem ment minden olyan simán. Pudics Zsolt edző:

– Bíztunk benne, hogy hazai pályán mindkét meccsünket megnyerjük. Ezt el is értük, de csak az Alsónémedi ellen mutatott játékunkkal lehetünk elégedettek. A győzelmet nem kell megmagyarázni, de nem tudom a Sülysáp elleni meccsen elért 23 technikai hibánk okát, ráadásul védekezésben is rengeteget vétettünk. Csak azért tudtunk nyerni az egyébként nálunk jóval gyengébb csapat ellen, mert a küzdőszellemünk a helyén volt és helyén volt kapusunk Semetka Gréta is. Az ötven százalék feletti mutatójának köszönhetően sikerült kínkeservesen egy-egy gólt lassacskán hozzátenni. Persze örülünk a győzelmeknek és gratulálok is a lányoknak, de a tanulnunk kell a hibáinkból…

Ceglédi Kék Cápák – Alsónémedi SE 24-8 ( 4 – 10 )

Cegléd, 150 néző, vezette Benke, Babity

Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Orlov Katinka 8, Tóth Fuzsina 6, Omelka P. Kíra 5, Horváth Evelin 2, Pokorny Szintia 1(1), Héda Lorina 1, Pásztor Petra 1, Kapusi Annamária, Fehér Dorina, Csombai Mirella, Kovács Panna, Marton Georgina

Az eredmény alakulása: 5.p.: 2-2, 10.p.: 7-2, 29.p.: 17-4, 35.p.: 5-21

Kiállítás: 4, ill. 2 perc

Hétméteres: 3/1, ill. 0/0

Ceglédi Kék Cápák – Sülysápi SE 19 – 12 ( 6 – 3 )

Ceglédi gólok: Orlov Katinka 7, Omelka P.Kíra 4(2), Pokorny Szintia 3, Tóth Fruzsina 3(1), Fehér Dorina 1, Marton Georgina 1

Az eredmény alakulása: 15.p.: 3-3, 25.p.: 8-6, 36.p.: 14-8

Kiállítás: 6, ill. 8 perc

Hétméteres: 3/3, ill. 1/1

-pézsé-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...