18.3 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

„KRÉTA” konferencia Ceglédbercelen

A Ceglédi Tankerületi Központ 2018. április 5.-ére konferenciát szervezett a Kréta rendszert használó tankerületi iskolák azon munkatársai számára, akik intézményi szinten használják a rendszert. A Ceglédbercelen megtartott rendezvényen – melynek célja a rendszer alapos áttekintése és a használat során adódó kérdek megválaszolása volt – 37 iskola 75 munkatársa jelent meg.

 A regisztráció és a köszöntő után Szabó László, az E-Kréta ügyvezető igazgatója kezdte meg előadását, mely két részből állt: az első részben bemutatta a Kréta e-napló felületét, hasznos gyakorlati ismereteket, tanácsokat és fogásokat osztott meg a jelenlevőkkel, míg a második részben a felmerülő kérdésekre válaszolt.

Az általános tudnivalók (a Kréta rendszer létrehozásának célja, funkciói) után a rendszer részletes bemutatását az adminisztrációs felülettel kezdte Szabó László. Kitért a feladatellátási helyek, a tantárgyak, az osztályok, csoportok kezelésére, a tanulói adatok módosítására, a tanév rendjének beállítására, az elektronikus napló kezelésére. A rendszerben új alkalmazásként megjelent mobil applikáció és a szülői hozzáférés is ismertetésre került az előadáson.

A rövid szünetet követően az iskolák képviselőinek kérdéseire válaszolt az előadó. Szó esett egyebek mellett az adatimportálások problémáiról, az órarend és a tantárgyfelosztás törléséről, az órák számozásának folyamatos, illetve egyéb beállításáról. Végül az előre összegyűjtött, valamint a helyben megfogalmazott kérdések megválaszolásával zárult a konferencia.

Az előadás után Szabó László sikeresnek nevezte a rendezvényt. Az intézmények képviselői is elégedetten nyilatkoztak a konferencia után, így elmondható, hogy ez valóban hasznos és eredményes ismeretterjesztő megbeszélés volt.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...