28.3 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

Ágyúgolyó – sárgára meszelve

Lapunk névtelen olvasói levelet kapott, melyben írója felhívja a figyelmet, hogy a Bedei csata emlékhelyén valaki sárgára festette a Hadtörténeti Múzeum adományozta ágyúgolyót.

„Két héttel ezelőtt a Törteli úton jártam egy kedves Ceglédről elszármazott ismerősömmel. A Bedei csata emlékhelyet is körülsétáltuk. Örömmel láttuk, milyen szépen be van pucolva. Elkezdtük keresni az ágyúgolyót. Majd felfedeztük, hogy sárgára van festve. Az emlékhely létesítésének történetét ismertem, mert akkoriban városvédő tag voltam.” – fogalmaz a levél, melyben kifejti: az emlékhelyet 1999. január 25-én avatták fel, Márkus János a Városvédő és Szépítő Egyesület akkori elnöke tervei alapján az egykori vasúti őrház helyén, amelyből azonban 1958-ban a bontásakor eltűnt az ágyúgolyó. „Az emlékhely létrehozásához a Hadtörténeti Múzeum adományozott egy ágyúgolyót, mely az 1849-es csatára emlékeztet hitelesen. Jó lenne, ha ez az ágyúgolyó letisztítva a sárga festéktől őrizné a csata emlékét.”

Lapunk megkereste Kocsis Istvánt a városvédők jelenlegi elnökét, aki elmondta: „Az egyesület két éve újította fel kívül-belül az épületet, fehérre meszeltük! Nekünk is szóltak, hogy valaki sárgára átmeszelte, ekkor történt a golyó befestése is. Nem tudjuk ugyan, hogy ki volt, de múlt héten megtisztítottuk az ágyúgolyót a Bedei csata emlékhelyén.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...

Bronzéremmel zárták a szezont a ceglédi fiatalok strandkézilabdában

A Ceglédi KK SE ifjúsági játékosai a pályán elért...

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés

Tényleges életfogytiglan is lehet a büntetés a ceglédi laktanyai...

Mérgezések kutyáknál: hogyan védd meg kedvencedet?

Minden gazdi rettegett álma, hogy kedvence valamilyen mérgező anyag...

Merülj el egy izgalmas világban

A digitális kor bámulatos fejlődése nemcsak a mindennapjainkra van...