15 C
Cegléd
2026. június 15. hétfő
spot_img

Illegálisan birtokolt fegyvereket árultak

A ceglédi rendőrök három férfi ellen javasolnak vádemelést.
Egy 47 éves albertirsai férfi több éles lőfegyvert és lőszert is birtokolt, amelyekhez nem rendelkezett tartási engedéllyel. A fegyvereket egy 41 éves ismerőse, egy szintén albertirsai illetőségű férfi lakhelyén tárolta, majd 2017 februárjában egy későbbi értékesítés céljából otthonába szállította. A rendőrök gyanúja szerint az értékesítésben közreműködött volna egy 54 éves budapesti férfi is.

A rendőrök 2017. február 28-án fogták el a három férfit, majd az ügyben tartott házkutatás során több lőfegyvert és lőszert is lefoglaltak, amelyekről az eljárásba bevont igazságügyi fegyverszakértő szakvéleményében megállapította, hogy azok a vonatkozó jogszabály értelmében a lőfegyverek, valamint a lőszerek kategóriájába tartoznak. A nyomozók mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki az eljárás során, akik a továbbiakban szabadlábon védekeztek.

A Ceglédi Rendőrkapitányság az ügyben folytatott nyomozást befejezte, majd a keletkezett iratokat a Ceglédi Járási Ügyészségre továbbította vádemelési javaslattal.

Forrás: hirpress.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...