28.2 C
Cegléd
2026. augusztus 13. csütörtök
spot_img

Üzenet

A Budai út és az Összekötő út sarkán van egy kis pihenő pad, melyet én csináltam. Az emberek és gyerekek néha-néha leülnek pihenni. Sajnos azonban már egy éve, 2-3 naponta vodkás és kis féldecis üvegekbe valami analfabéta a vizeletét beletölti, és a padon hagyja, hátha valaki beleiszik. Még a zárjegyet is visszaragasztja rá, de nem csak itt helyezi el, hanem fentebb a volt téglagyárnál lévő buszmegállóba is ott hagyja jelét. Pont, mint egy kutya, vagy más állat. Zacskókba helyezi, hogy elhitesse véletlen felejtette ott.

Voltam a rendőrségen is ez ügyben, kértem őket, hadd tekintsem meg a kamera felvételét, mivel ott van a villanypóznán. Szerettem volna látni a felvételt, hátha felismerném ezt a gusztustalan személyt. Azt mondták a rendőrségen, ez nem ügy! Viszont kisebb gyerekek is járnak arra, iskolába menet-jövet, ne adja Isten, hogy kibontsák!

Ha valaki sejti ki lehet az, legyen szíves felolvasni ezt a cikket ennek az „embernek”, hátha nem csinálná ezt a nem normális, undorító elfoglaltságot. A felolvasónak köszönöm! A rendőrség ugyan kéri a lakosságot sok ügyben, hogy segítsenek, de az én kérésem süket fülekre talált náluk.

Józsi Bá

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...