25.5 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Újabb gól nélküli döntetlen

Hétközi fordulón játszottunk bajnoki mérkőzést a Tiszakécske ellen. Ideiglenesen otthonunkban ezúttal vendégként érkeztünk és egy ponttal távoztunk.

Jól kezdte a csapat a mérkőzést, birtokoltuk a labdát, kézben tartottuk a játékot, több veszélyes támadást vezettünk, de ezekbe eleinte hiba csúszott. A 19. percben aztán Albert adott nagy labdát Lukácsnak, aki éles szögből lőtt, a kapus pedig védte a próbálkozást.

A 25. percben ismét egy tetszetős támadást vezettünk, Rétyi beadását ugyan kifejelte a védő, de Albert kapásból kapura tudott lőni, de középre ment a leves, így hárítani tudott a hazai kapus, más esetben esélye sem lett volna. 10 perccel később ismét egy nagy lehetőségünk adódott a hazaiak kapuja előtt. Az időközben csereként Nyilas helyére beálló Gyürki rúgta be az oldalsó szabadrúgást a rövid oldalra, ahol egyedül érkezett Preklet, aki kapásból próbált lőni, de sajnos nem találta el jól a labdát.

Az első félidő végén a lefújás előtt még volt egy érdekes szituáció, amikor az egyébként a mérkőzésen végig harcosan és aktívan játszó Lukács lövése akadt el egy védőben, meglehetősen kéz gyanús szituációban, de a játékvezető sípja csak nagyjából egy perccel később szólt, amivel jelezte, hogy a csapatok mehetnek az öltözőkbe.

A második játékrész első negyedóráját nagyon megnyomta a csapat, Asztalos lőtt egyszer mellé és egyszer fölé, majd ismét Lukács került helyzetbe, közelről próbálta meg ellőni a kapus mellett a labdát, de bravúrral védett a tiszakécskei hálóőr.

A félidő felétől teljesen kiegyenlítetté vállt a játék, ami néha elég csapongó volt, mindkét csapat ment előre, próbálta megszerezni a vezetést és ezzel talán a győzelmet jelentő gólt, de ez egyik csapatnak sem sikerült. Pedig a 83. percben a csereként beálló fiatal Kitl Krisztián jól lépett ki a védők között és a kapussal szemben állva óriási helyzetben nem tudta a kapuba rúgni a labdát, a hálóőr bravúrral védte a lövést.

A 87. percben még egy nagy sansz adódott a Ceglédi VSE előtt, 16 és fél méterre szabálytalanság történt, a szabadrúgást Gyürki végezte el az ígéretes pozícióból, de sajnos elkerülte a kaput a lövés. A mérkőzés, így gól nélküli döntetlennel ért véget, sajnos továbbra sincs győzelmünk az idei szezonban. Folytatás vasárnap Balmazújvárosban.

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...