20.6 C
Cegléd
2026. május 22. péntek
spot_img

Petrik Tamás: Idén is győzni szeretnék!

Kérdezz-felelek Petrik Tamással, a Nemzeti Vágta tavalyi, Csemőt képviselő győztesével.

-Meddig tartott a tavalyi győzelem utáni ünneplés és mikor kezdted meg az idei versenyre való felkészülést?

-A győzelem utáni ünneplés a vágta utáni 1 hét volt, majd a Csemőben rendezett ünnepség szeptember végén ismét megdobta az érdeklődést. A felkészülést azonnal elkezdtük, természetesen a fokozatosság elvét szem előtt tartva. Vicces nagyon jól reagált a munkára, jó vele együtt dolgozni. Éves terv szerint készülünk, én mindig azt mondom, hogy a munkának folyamatosnak kell lennie.

-Mennyiben befolyásolta a felkészülésedet, hogy a versenyszabályok szerint idén nem indulhattál elővágtán?

-Jó kérdés, mert az elővágta egy edzés lett volna ebből a szempontból. Szerencsére van több lovunk, így tudtunk helyben versenyt szimulálni. Bár azt tartom, hogy a verseny a legjobb edzés; azt is gondolom, hogy nem vagyok hátrányban azért, mert idén még nem versenyezhettünk élesben. Vicces elég stabil ló, az eddigi eredményei ezt mutatták.

-Követted-e az idei évi elővágták eseményeit és eredményeit?

-Igen, nagyjából követtem. Sajnos mindegyiken nem lehettem ott, de az eredményeket mindig megnéztem. Elég sok versenyen részt vettünk, egyrészt mert van több olyan versenyző, aki nálunk készül, másrészt mert több elővágtán dolgozni is voltam: gyerekeket pónilovakkal lovagoltattunk. Úgy látom, a mezőny nem lett erősebb, mint tavaly, de azért lehetnek kiugró lovak. Véleményem és a látottak alapján nagyságrendileg 8-10 kiemelkedő képességű ló van a mezőnyben, és éppen elég lesz velük megküzdeni…

 –Mi a cél az idei vágtán?

-Szeretném megvédeni a címet! Ez még korábban senkinek sem sikerült. Vannak a mezőnyben többszörös győztesek, de egymást követő évben még senkinek nem sikerült dupláznia.  Mindent meg is tettünk érte! A ló fel van készítve, igyekeztem hozzátenni még a tavalyi felkészüléshez. A tavalyi győzelem „necces” volt, azon dolgoztunk egész évben, hogy ez az idén biztosabb legyen. Azt még el kell mondanom, hogy a jövő heti sorsoláson sok múlik majd, bár aki nyerni szeretne, annak mindenkit le kell győznie…

-Két hét van hátra a pesti nagydöntőig. Így a hajrában van valamilyen speciális munka a felkészülésben?

-Nincsen különösebb. Az előre eltervezett edzéstervem szerint haladunk a hátralévő napokban is, amit a lovam, illetve a saját állapotom figyelembevételével is csak akkor módosítok, ha szükséges. Úgy érzem, hogy felkészültünk a versenyre, most szinten tartás van, Vicces most könnyebb munkákat kap. A legvégén már kár lenne hajtani… Reméljük, hogy az összes energiáját a versenyre tudjuk összpontosítani.

csemo.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...