28.9 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

A Patkós Irma Színház előadásairól…

Felkérést kaptam egy interjúra a Ceglédi Panoráma főszerkesztőjétől. Igent mondtam, az István, a király bemutatója után voltunk, arra gondoltam, hogy talán erről lesz szó, de amikor e-mailben megkaptam a kérdéseket meglepetten ezt olvastam:
„Újdonság a város kulturális palettáján a Patkós Irma színházbérlet, ez a helyi színtársulat és a Kossuth Művelődési Központ közös projektje? Hogy alakult ki az ötlet, mit lehet tudni erről?”
Az első, amit tudni kell erről, hogy a Patkós Irma Színháznak ehhez az előadássorozathoz nincs semmi köze! Nem a mi produkcióink, hanem a Kossuth Művelődési Központ által szervezett bérletsorozat vendégelőadásai. Egyébként jó érzékkel válogatott művekről van szó. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe. A hirdetés valóban félreérthető, ezt jeleztem is az igazgatónőnek, már akkor, amikor az első kis megállító táblák kikerültek az utcára. A telefonban ígéretet is kaptam tőle arra, hogy egy plusz felirattal, vagy matricával felülragasztják és ezáltal egyértelművé teszik, hogy a KMK rendezvényeiről van szó és nem a Patkós Irma Színház bérletéről. Nagyon meglepődtünk, amikor a homlokzati felújítás után a művelődési ház falára kikerülő felirat ugyanolyan „félreérthetőre sikerült”.
Megragadom az alkalmat és tájékoztatom a lap olvasóit arról, hogy a Patkós Irma Színház társulatának munkáját figyelemmel kísérhetik az újra induló pinceszínházi előadásokon, valamint a környező települések vendégjátékain. Az úgynevezett „nagyszínházi” bemutatóink ebben az évadban Szolnokon és Kecskeméten lesznek. Műsoron tartjuk a Cabaret című musical feldolgozást, a Fejedelem című saját rockoperánkat és az István, a király című rockoperát. Az István, a király ceglédi pótelőadása 2018. december 15-én 19 órakor lesz a Városi Sportcsarnokban.
Tavasszal és nyáron „Udvari Színház” indul Cegléden, a Török János Szakképző Iskola udvarán. A szabadtéri előadásaink között láthatnak majd operettet, vígjátékot, zenés színpadi játékot, szerzői esteket. Reményeink szerint a 2018-2019-es évad emlékezetes lesz a társulat és a város életében, ha sikerrel teljesítjük a rekordkísérlet feltételeit, akkor valóban Ceglédre és a Patkós Irma Színházra irányul majd a színházi szakma figyelme! Remélhetőleg ez lendületet ad majd az „Építsünk iskolát!” pénzgyűjtő mozgalmunknak is. Ugyanúgy, mint a 2019. március 2-án és 3-án a Sportcsarnokban bemutatásra kerülő Megfeszített című rockballada.
Reméljük a ceglédi közönség hamar szívébe zárja a társulatot és a „celeb előadások” mellett a Patkós Irma Színház előadásaira is jegyet vált!
Andó László

____________________________

A MEGFESZÍTETT című rockballada 2007-es előadásán Kisfaludy István által készített fényképek fotómontázsával hívjuk kedves Nézőinket a Patkós Irma Színház és a Pinceszínház 2018-2019-es előadásaira!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...