18.4 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

Ungvári Miklós harmadik lett a távlovas országos bajnokságon

Új sportágban próbálta ki magát Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, aki a hétvégén a harmadik helyen zárt a távlovasok Izsákon rendezett országos bajnokságán.

A 37 éves ceglédi sportoló a szervezők tájékoztatása szerint a 80 kilométeres, úgynevezett minősítő versenyen állhatott fel a dobogó harmadik fokára, többek között horvát és osztrák lovasokat is maga mögé utasítva. A számot Tóth József nyerte.

A háromszoros Európa-bajnok cselgáncsozó elmondta, anyai ágon örökölte a lovak szeretetét. Hozzátette, a távlovaglásban éppen az az egyik legszebb dolog, hogy a ló és a lovasa hosszú órákat tölthet együtt a természetben, számára pedig különösképpen értékes az ilyen idő, ugyanis első számú sportágában a legtöbb időt a teremben töltik.

Ungvári Miklós kiemelte, azokat a tapasztalatokat, tudást, amit a távlovaglásban szerez, megpróbálja beépíteni a cselgáncsba, ugyanis ez is óriási mentális, fizikai erőpróbát jelent egy sportolónak.

A távlovaglásban a ló és lovasa együtt dolgozik a cél elérése érdekében. A nagyrészt kötött talajú, sík vidéken, kevés aszfalt úton kijelölt versenyen minimális szintkülönbséggel találkoztak a versenyzők.

Minden ló 20-30 kilométeres köröket megtéve, szigorú állatorvosi vizsgálaton és kötelező pihenő után indulhat csak tovább. A megállók és állatorvosi kapuk biztosítják, hogy csak egészséges lovak versenyezzenek. A lovasoknak arra is ügyelniük kell, hogy lovukat ne hajtsák túl.

(MTI)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...