15.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Birkózó sikerek

Az októberi területi bajnokságokat követően Szigetszentmiklóson rendezték meg a 2018. évi diák I-es, majd serdülő szabadfogású diákolimpiai bajnokságokat. A fiatalabb korosztálynak pénteken, 183 birkózó részvételével bonyolították le az év egyik legfontosabb megmérettetését, míg az idősebbek szombaton, 159-en csaptak össze a bajnoki címekért. A Ceglédi VSE TS Integral 17 versenyzője is szőnyegre lépett a megmérettetésen, kilencen pénteken és nyolcan szombaton.

A diák I. korosztályban végül egy bajnoki cím és két bronzérem mellett két ötödik hely jutott Ceglédnek. A Bajnoki címet a 63 kg-ban versenyző Csiszár Márkó szerezte meg, aki négy tus győzelmet követően állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Márkó minden ellenfelét még a mérkőzés elején két vállra fektetett és ezzel ebben az évben az országos bajnokságon és a diákolimpián is mind a két fogásnemben begyűjtötte a bajnoki címeket.

Csiszár Márkó 63 kg

Eredmények:

38 kg  5.  Józsa Attila
42 kg  3.  Manczák Máriusz Ruben
46 kg  3.  Mizsei Milán
50 kg  5.  Mizsei Ádám
63 kg  1.  Csiszár Márkó
serdülő birkózók
Szombaton a serdülők folytatták, ahol a Ceglédnek mind a három fajta éremből jutott egy-egy. A bajnoki címet a 44 kg-ban birkózó Rafael Dániel szerezte meg. Dani tus és technikai tus győzelmeket követően szerezte meg a súlycsoportja bajnoki címét.
Rafael Dániel 44 kg

Eredmények:

41 kg  2.  Török Olivér
44 kg  1.  Rafael Dániel
62 kg  3.  Komáromi Viktor
Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...