25.6 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

A ceglédi „Bem” győzelme Bécsben

Az Európai Bizottság több szakképzéssel kapcsolatos pályázatot tett közzé, úgy mint például az Erasmus+ projekt; a cégeknél végzett szakmai oktatás; az oktatók és trénerek kategóriákban. Ezek közül az egyik a Cedefop, az Európai Szakképzésfejlesztés Központja által meghirdetett #CedefopPhotoAward 2018. című fotópályázata. A pályázati kiírás szerint egy szakképzéssel kapcsolatos történetet kellett megeleveníteni 3-5 fotóval. A felhívásra 18 európai ország mintegy 100 csapata nevezett, 78 különböző oktatási intézményéből.

A Ceglédi SZC Bem József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3 fős csapata 5 fényképből álló fotósorozata egy női szabó munkáját mutatja be a tervezéstől, az anyagkiválasztáson, majd a varráson át egészen az elkészült ruhadarab bemutatásáig. A csapat célja az volt, hogy a képeikkel felkeltsék a fiatalok figyelmét és népszerűsítsék a női szabó szakmát. A csapat tagjai: Muresán András az iskola oktatástechnikusa, aki a fényképeket készítette, Ungvári Anita Kitti, aki az iskola végzős női szabó tanulója és Szabóné Oláh Veronika ruhaipari szaktanár. A lelkes és kreatív csapatban mindenki a lehető legjobb tudása szerint munkálkodott több mint egy hónapon keresztül annak érdekében, hogy a megfelelő fényviszonyokat kihasználva készülhessenek el a pályázati fotók.

A beérkező pályaműveket egy öt főből álló szakmai zsűri értékelte és választotta ki közülük az első három helyezettet. A harmadik helyezést egy litván csapat nyerte el, akik részt vehettek a 2018. november 1-jén Thessalonikiben megrendezett Nemzetközi Film Fesztiválon. A két legjobbként egy olaszországi és a ceglédi „Bem” „C-Force” nevű csapatát nevezték meg. A csapatok fotóit internetes szavazásra bocsájtották az első és a második helyezés eldöntéséért. Az ünnepélyes eredményhirdetésre az Európai Szakképzési Hét keretében Bécsben került sor.

Az eredményhirdetés előestéjén, 2018. november 8-án díszvacsorán vettek részt a Museums Quartier-ben a különböző kategóriák jelöltjei, majd másnap az ausztriai Kereskedelmi Kamara dísztermében kihirdették a győzteseket. Ekkor derült fény rá, hogy a nagyérdemű publikum döntése eredményeként az első helyezés a ceglédi csapatot illeti. Köszönjük szépen mindenkinek, aki támogatott a sikerünk elérése érdekében. Gratulálunk minden résztvevőnek! Hasonlóan szép eredményeket kívánunk nekik a továbbiakban!

További képek…

Forrás: Ceglédi Szakképzési Centrum – Facebook

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...