20 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

Ajándékozó szeretet

A Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ az advent utolsó hetében két karácsonyi ünnepséget is szervezett a rászoruló családoknak. Mindez köszönhető annak, hogy ebben az évben is megrendezésre került a Ceglédi Jótékonysági Sportgála, Pudics Zsoltnak szervezésében. Évről-évre a Ceglédi Gál József Sportcsarnokban közel két tonnányi tartós élelmiszert gyűjtenek össze. Ebből a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ is részesül a Magyar Vöröskereszt Gondoskodás Hajléktalanokat Ellátó Intézménye mellett. A tartós élelmiszer csomagokat a Ceglédi Mikulásfutásból származó ajándékdobozokat, illetve a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium tanulói által összegyűjtött cipőskobozokat osztotta ki egy meghitt ünnepség keretében az intézmény, ahol felléptek Gór-Nagy Erika, Horváth Gergő, Dávid Kitti és a Ceglédi Gubody Ferenc Szakképző Iskola diákjai.

Nagy örömmel fogadta az intézmény, hogy az Infineon Technologies is szerette volna a ceglédi hátrányos körülmények között élő gyermekek karácsonyát, szebbé és boldogabbá tenni. Azzal az ötlettel álltak elő, hogy néhány családban átvállalja a „Jézuska” szerepét, és lehetett levelet írni a gyermekeknek a „Kis Jézushoz”. Ebben a gyermekek szívük vágyát fogalmazhatták meg, melyet az Infineon Technologies dolgozói teljesítettek. A gyerekek az adventben örömmel készültek erre a karácsonyi ünnepségre, és megajándékozóiknak kézműves foglalkozások keretében saját készítésű ajándéktárgyakkal kedveskedtek. Elmondható, hogy rendhagyó volt az ilyen karácsonyi ünnepség. Név nélkül kerültek átadásra a gyermekek kívánságai, csupán a gyermekek korát és nemét tudták az ajándékozók. Annyi azonban bizonyos, hogy szívszorító levelek születtek: volt olyan gyermek, aki saját magának semmit sem kért, de a testvéreinek igen. Az Infineon Technologies dolgozói azonban őt is nagyon szép ajándékkal lepték meg, önzetlenségéért. Megható volt látni az örömteli arcokat és a csillogást a gyermekek szemében, látni a csodát, érezni a szeretetet.

Böndő-Szegedi Szilvia

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...