11.1 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Digitális környezeti nevelés a Ceglédi Tankerületi Központ intézményeiben

2018. december 17-én a Ceglédi Tankerületi Központban projektindító rendezvényre várták a tankerület négy intézményét Digitális környezeti nevelés a köznevelésben címmel. Az eseményt Fodor Gábor tankerületi igazgató nyitotta meg, majd az érintett települések polgármesterei is méltatták a projektben rejlő lehetőségeket. Takáts László polgármester úr felidézte a Tankerület szervezésében nem régen megtartott Neumann Galaxis Konferencia legfontosabb üzeneteit, és párhuzamot vont a Tankerületi Központ aktuális digitális fejlesztési programjával. Dorner Gábor Nagykáta polgármestere beszédében kiemelte a projekt fontosságát, mivel egy folyamatosan változó világban élünk és az informatika rohamos fejlődése az egész társadalmat jelentősen átalakítja, ezért ebben az állandóan változó világban csak az érezheti otthon magát, aki érti a változásokat és azok mozgatóit. A projektbe a Ceglédi Tankerületi Központ négy intézménye került bevonásra három járásból.

A köszöntők után a Neumann János Egyetem oktatója Halczmann Szilvia és egy hallgatója Muhi Kristóf tartott előadást a digitális iskolai modellekről és a mobil applikációk terén végzett fejlesztéseikről. Az előadások után Tóth Géza, a projekt szakmai vezetője részletesen bemutatta a pályázat kitűzött fejlesztési céljait, a tervezett eszköz és képzési beszerzéseket, valamint a szakmai megvalósítás folyamatát. A rendezvény végén mind a 4 intézmény vezetője megfogalmazta elvárásait a projektre vonatkozóan és kifejezte támogatását annak eredményessége érdekében. A projektről részletesen Fodor Gábor tankerületi igazgatót és Tóth Gézát a projekt szakmai vezetőjét kérdeztük.

 

Miről szól ez a projekt?

Tóth Géza: Ez a projekt egy digitális kompetenciafejlesztésről szól, amelyet a tankerület négy intézménye nyert el. Összességében 109,5 millió Ft támogatásban részesültünk. A négy intézmény közül kettő a ceglédi, egy a nagykőrösi és egy a nagykátai járásban található.

Mely intézmények vesznek részt ebben?

Tóth Géza: A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium, a Várkonyi István Általános Iskola, a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola és a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola.

Milyen korú diákokat érint elsősorban ez a projekt?

Tóth Géza: A projektben lefedjük az általános iskolai és középiskolai korosztály teljes vertikumát.

Milyen eszközfejlesztést jelent az egyes intézményeknek?

Tóth Géza: Ez összeségében a tankerület számára 20 millió forint értékű eszközbeszerzést jelent. Az intézményekben hat ún. „okostanterem” kialakítására kerül sor, amely tantermek kifejezetten ezeknek a digitális kompetenciafejlesztő programcsomagoknak a feldolgozásáról szólnak. A tanulók ebben az új környezetben tudják elsajátítani azokat az ismereteket, amelyeket ezek a programcsomagok számukra közvetítenek.

Miért van szükség a tankerület intézményeiben a digitális oktatási módszerek alkalmazására?

Fodor Gábor: Olyan korban élünk, ahol a digitális eszközök használata nélkül szinte nem lehet megélni. Az előadásomban is arra utaltam, hogy a gyerekeink már egészen más világban élnek, mint amiben mi felnőttünk. Ahogy polgármester úr mondta, már kevésbé a Gutenberg galaxis, főleg a Neumann Galaxis tagjai vagyunk és ahhoz, hogy gyermekeink a későbbiekben érvényesülni tudjanak, mindenképpen fejleszteni kell a digitális kompetenciáikat.

Önök szerint milyen előnyökkel jár a diákok számra?

Fodor Gábor: Legelőször a munkaerő piaci előnyök jelennek meg. Most még fogalmunk sincs, hogy milyen munkakörök lesznek, mondjuk tíz év múlva. Azt látjuk, hogy a robotok átveszik a betanított munkásoknak a szerepét, viszont a gyárakban egyre több mérnökre van szükség. A világ olyan gyorsan fejlődik, hogyha nem tanítjuk meg őket erre a nyelvre, akkor a későbbiekben hátrányba kerülnek a munkaerő piacon.

Köszönjük szépen, hogy válaszoltak kérdéseinkre.

(Készítette: Várkonyi István Általános Iskola média csoportja)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...