Nyílt levélben köszöni meg – lapunkon keresztül – Motollai Istvánné a ceglédi kórházban végzett sikeres szemműtétje körüli gondoskodást az intézmény dolgozóinak, orvosainak:
„Novemberben a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban szemhályog (szemlencse-csere) műtéten estem át. Ismerőseimnek mondtam, a válaszuk: „Óh, nem nagy dolog, rutinműtét, estére már otthon is alszol” – hangzott el többektől. Rögtön, itt a cikk elején nekik üzenem: „Igen, estére már otthon is aludtam, ez igaz……” De hogy nagy dolog, az biztos!!!!!.
Érkezésemkor, reggel már sokan voltunk, mindannyiunkat a műtétet végző Dr Stark Ildikó vezető főorvos asszony fogadott a vizsgálóban, s percekkel később már a számomra kijelölt ágyban találtam magamat. Később megkezdődött a műtétet megelőző kezelés, a szakasszisztensek Erzsike, Ágika, és még többen, akiket név szerint nem ismerek, nagy tudással és türelemmel készítették fel a soron következő betegeket.
Meg kell említenem a vizsgáló helyiségben zajló többfunkciójú munkavégzést is, bár erre ez a szó nem megfelelő, hisz itt gyógyító-segítő folyamatok zajlanak. Az egyik részében Dr. Pusztai Dezső igazgató főorvos vizsgált egy idős, nehezen mozgó férfibeteget, az ehhez megfelelő helyzet kiválasztása legalább addig tartott, míg a vizsgálat, az egyre kisebbedő betűk „ízlelgetése, találgatása”…. És ez így ment tovább, nagy empátiával, türelemmel, fogytak a vizsgált betegek, a folyosón pedig valahogy egyre csak szaporodtak….. De a jó megoldás előbb-utóbb megszületett, a főorvos úr diktált az arra kijelölt helyen, pár lépésre ment a folyamatos előkészítés, és ez az egy helyiség – érdekes módon – mindenkit „kiszolgált” , alkalmazkodással, egymás munkáját nem zavarva, hanem tisztelve. Igazi csapatmunka, értünk.
És eljött az én időm, a műtőbe lépés ideje. Sötét helyiség, fények, izgalom (mi tagadás, egy kis félelem is), de ezt az állapotot azonnal feloldotta a műtétet végző főorvos asszony, aki kedvesen fogadott, biztatott, még az elhelyezkedés nehézségeiben is segítkezett, – majd elindult a közös munka, több szakember összefogásával. A főorvos asszony biztos kézzel és tudással végezte a műtétet, engem is tájékoztatott közben egy-egy műtéti folyamat helyzetéről. Mit mondjak: Hogy nem fájt, az biztos, csak kellemetlen! De még ez se?! Akkor hogy lesz az új, és jó „látás”???!!! Aztán ismét az ágy, ebéd vagy alvás, ki hogy, csendes pihenéssel. A főorvos asszonynak még arra is volt figyelme, hogy a szükséges recepteket a műtét után megkaphattuk és ha meg tudtuk oldani valakivel, akkor már ki lehetett váltani a kórház patikájában már délután – hiszen ezekre már másnap korán reggel szükség volt. És egy műtött beteg – hová szaladgáljon korán reggel?? – főleg segítség nélkül.
A főorvos asszony este megérkezett, minden műtött betegét megvizsgálta, mindent alaposan átbeszélt,az egész napi gyógyító munkája után tanácsokat adott, kontroll-időpont, stb. Közben – már este 7 óra is elmúlt – dr. Pusztai főorvos úr is hazaindult, talán fáradt – de mégis kedves „elköszönését” szívesen vettük, és friss, „újonnan kapott szemünkkel” csak néztünk, hogy lehet ez, hogy bírják ezt nap mint nap?
Aztán értünk jöttek a hozzátartozók, és valóban: este már a saját ágyunkban aludtunk, ez igaz. De ismét üzenem mindenkinek, „Ez nagy dolog” igen, „nagy dolog” ami történt, és köszönet érte mindazoknak, akik visszaadták jobb látásunkat.
Személy szerint én február végén a másik szememet műttetve ismét Dr. Stark Ildikó főorvos asszony betege leszek – de meggyógyít!. Neki, és a szemészeti osztály minden dolgozójának köszönetemet fejezem ki, és további gyógyító munkájukhoz kívánok jó erőt, egészséget, további sikeres életutat.
Tisztelettel: Motollai Istvánné Füredi Katalin”
Fotó: thinkstockphotos.com, a kép illusztráció.
Végre, ilyet is lehet olvasni.