11.6 C
Cegléd
2026. április 10. péntek
spot_img

Bóbis Máté vette át a Vasast

Máté Cegléden tanult meg vízilabdázni, innen került a KSI be, majd a pécsi csapattal lett OB I-es játékos. Pályafutása után most az OB I-es bajnokság kis padján vezeti a Vasas csapatát.

A váratlan edzőváltás után a piros-kékek másodedzője, Bóbis Máté vette át a Vasas irányítását, egyelőre az alapszakasz végéig szólóan, tehát két mérkőzésre.

Földi László a Vasas vezetésével folytatott keddi egyeztetések után felállt a csapat kispadjáról – továbbra is a szakosztály kötelékében marad – a vezetőedzői munkát egyelőre két mérkőzésre a játéktól tavaly visszavonult, s azóta másodedzőként tevékenykedő Bóbis Máté veszi át.

BÓBIS MÁTÉ így nyilatkozott a vlv-nek:

– Váratlan volt számomra is mindaz, ami történt, kedden délután hívott fel Markovits László elnök úr, jelezve, hogy a következő két mérkőzésen nekem kell irányítani a csapatot. Természetesen óriási megtiszteltetésnek tartom, ha akár egyetlen percig is a Vasas vezetőedzője lehetek, most ez a két meccs a feladat, erre próbálunk a lehető legjobban felkészülni.

A cikk teljes terjedelme…

Forrás: vlv.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...