16.1 C
Cegléd
2026. április 12. vasárnap
spot_img

Ungvári Attila: közelebb a tokiói álmokhoz

A düsseldorfi Grand Slam-viadalon négy magyar judósért szoríthattunk, közülük Ungvári Attila szerepelt a legjobban, a ceglédi judós a hetedik helyen végzett, s nagyot lépett a 2020-as tokiói olimpia felé.

A 81 kilogrammosok küzdelmeiben a Ceglédi VSE Európa-bajnoki bronzérmese a dél-koreai Livel mérte össze az erejét.


Ungvári Attila–Li Szung Szu

Riválisa nem „akárki”, volt már ötödik helye a világbajnokságról, a tavalyi párizsi Grand Slamen pedig döntős volt. „Karvaly” ragyogóan kezdett, vazarival vezetett, ráadásul két intést is kierőszakolt Li számára, ám a koreai nem adta fel, még a rendes küzdelmi időben egyenlíteni tudott.


Ungvári Attila–Cedric Kalonga

A hosszabbításban a Mester Dániel irányítása mellett harcoló Ungvári Attilát a szíve vitte előre, s végül a győzelmet is ki tudta csikarni. A sorsolását látva úgy éreztük, kulcsfontosságú volt ez a siker…

Annál is inkább, mert a legjobb tizenhat közé jutásért sokkal egyszerűbb feladatot kapott: a kongói Kalonga ellen végül magabiztosan, földharcban nyert a ceglédi judós.


Ungvári Attila–Adrian Gandia

A legjobb nyolc közé jutás volt a tét Adrian Gandia ellen a harmadik fordulóban. A Puerto Ricóból érkezett judós 2014-ben – két súlycsoportnyit visszafogyasztva – ifjúsági olimpiai bajnok lett, a felnőttek között már egy kontinensbajnoki bronzérmet is fel tud mutatni.

A felek egyetlen korábbi összecsapásán, januárban Tel-Avivban Ungvári Attila ipponnal nyert, ezúttal egy vazari is elég volt a továbbjutáshoz.

Forrás: judoinfo.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...