23.9 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

Szalagtűző gála a Patkós Irma iskolában

Idén március 8-án, pénteken került megrendezésre a Patkós Irma Művészeti Iskola – Gimnázium, Szakgimnázium, és AMI szalagtűző gálaműsora a Kossuth Lajos Művelődési Központban. Iskolánk tanulói sokat készültek, hagyományhoz híven szalagot csak úgy kaphattak, ha a színpadon is számot adnak tudásukról. Változatos műsorszámokban mutatták be tehetségüket, amelyek egytől egyig nagy sikert arattak a színháztermet teljesen megtöltő közönség köreiben.

A repertoár sokszínűsége vitathatatlan: láthattunk jeleneteket, amelyekben tanulóink kiváló színészi képességeikről tettek tanúbizonyságot, mozgáskultúra szakos fiataljaink pedig különböző műfajokban mutatták be magas színvonalú tánctudásukat. Nyitótáncként palotással, majd néptánccal, azt követően modern és showtánccal, zárásként pedig keringővel kápráztatták el a nézőket. Többen énekhangjukkal is bizonyították helyük van a színpadon és megérdemlik az iskolánk kitűzőjével, – Irma néni portréjával – ellátott szalagot.

Az előadások között művésztanáraink léptek nagy örömmel a közönség elé, néhány dalt elénekelve, mialatt végzőseink készülődtek a következő műsorszámra.  A 11. szakgimnáziumi osztály feladata volt a szalagok feltűzése, amelyre hagyományokat követve produkciónkként került sor – külön értékelve a diákok teljesítményét. A közel 2 órás gálaműsort követően a kamarateremben Andó László igazgató megnyitó beszéde után a végzős növendékeink szüleikkel táncoltak, majd kezdetét vette a vacsora és a mulatozás.

Gonda Anita
További képek az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos áramütés

Halálos áramütés: Vádat emeltek három vasúti dolgozó ellen A Pest...

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...