15 C
Cegléd
2026. június 14. vasárnap
spot_img

Ceglédi szökevényt fogott a TEK

Le­csa­pott a TEK: Össze­han­golt ak­ciót haj­tot­tak végre Bu­da­ke­szin, ahol egy férfit kerítettek kézre, aki ellen rab­lás, lopás, jármű ön­ké­nyes el­vé­tele, sik­kasz­tás és most már fo­goly­szö­kés miatt is el­já­rást foly­tat a Ceg­lédi Rend­őr­ka­pi­tány­ság.

A Ceglédi Rendőrkapitányságon indult eljárás egy 48 éves jászkíséri férfi ellen rablás bűntett, lopás bűntett, jármű önkényes elvétele bűntett, valamint sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az illetékes járásbíróság az eljárás során a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el, amelynek szabályait a férfi 2018. november 13-án megszegte, az elektronikus nyomkövető eszközt lábáról eltávolította és kijelölt tartózkodási helyéről megszökött.
A ceglédi rendőrök adatgyűjtést követően megállapították az elfogatóparancs hatálya alatt álló férfi tartózkodási helyét, elfogására pedig a Terrorelhárítási Központ munkatársait kérték fel, akik 2019. március 25-én reggel Budakeszin fogták el a célszemélyt. A férfit előállítását követően fogolyszökés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a Ceglédi Rendőrkapitányságon, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...