14.3 C
Cegléd
2025. szeptember 12. péntek
spot_img

Két ceglédi rendőr a szakma legjobbjai közt

Karos forgalomirányító, gépkocsizó, és motorosjárőr kategóriákban mérték össze tudásukat az egyenruhások.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési és Szakhatósági Csoport szervezésében 2019. május 2-án Pomázon és Szentendrén került megrendezésre a IX. Szakmai Közlekedésrendészeti Járőrverseny Pest megyei döntője karos forgalomirányító, gépkocsizó, és motorosjárőr kategóriákban.A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 13 rendőrkapitánysága és 4 autópálya alosztálya 46 versenyzőt delegált a megmérettetésre.  A megnyitón Kovács László r. ezredes, a Szentendrei Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket és nyitotta meg a versenyt. A rendőrök a nap folyamán rotációs jelleggel hajtották végre a KRESZ és szakmai elméleti, valamint a gyakorlati versenyszámokat. Idén első alkalommal került sor arra, hogy a versenyzők a KRESZ elméleti versenyszámot a számítógépen teljesítették. A résztvevők az elméleti versenyszám mellett számot adhattak vezetéstechnikai és forgalomirányítási képességükről is.

A versenyt követően került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, amelynek keretében Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese megköszönte az állomány munkáját és kategóriánként az első három helyezettnek átadta a díjakat.

A kategóriák legjobbjai képviselhetik majd a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot az idei országos megmérettetésen.

Helyezettek kategóriák szerint:

Karos forgalomirányító kategória nyertesei:

  1.  Szabad Krisztina r. törzsőrmester (Szentendre Rk.)
  2.  Dudás Dániel r. törzsőrmester (Vác Rk.)
  3.  Gödöny András r. főtörzsőrmester (Nagykátai Rk.)

Gépkocsizó járőr kategória nyertesei:

  1. Tóth Viktor r. főtörzsőrmester (Ceglédi Rk.)
  2. Tóth Csaba r. főtörzsőrmester (Szigetszentmiklósi Rk)
  3. Pálóczi Zoltán Márk r. őrmester (Dabasi Rk.)

Motorosjárőr kategória nyertesei:

  1. Palotás Csaba r. törzsőrmester (Pest MRFK Támogató Alosztály)
  2. Baranyi Ferenc r. főtörzszászlós (Ceglédi Rk.)
  3. Simon József r. törzszászlós (Dabasi Autópálya Alosztály)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...