21.1 C
Cegléd
2026. október 18. vasárnap
spot_img

Összeadták a kerékpár árát

A helyi sajtó nyilvánossága előtt a Kossuth Művelődési Központban adták át H. Krisztiánnak azt a biciklit, amelyet a Városnapok keretében meghirdetett nyereményjátékon nyert, de a játékszabályzat értelmében mégsem vehetett volna át. Az először nyertesként értesített, majd a versenyszabályzat értelmében visszavonásról tájékoztatott csalódott fiú végül a művelődési központ munkatársainak összefogásával és gyűjtéséből kaphatta meg az áhított kerékpárt.

„Az április 30-tól május 1-ig hirdetett játékban résztvevőknek a rendezvény területén kiállított kerékpáron kellett szelfit készíteniük, majd azt felölteni a facebook-ra, így részt vehettek egy sorsoláson, melyen a nyertes egy kerékpárt nyerhetett. A megadott hashtagekkel 36-an töltöttek fel képet. A játék során a játékszabályzat végig elérhető volt, a játék helyszínén, illetve a játék felhívásában is, a résztvevő játékosok így tisztában lehettek a játékra való jelentkezés feltételeivel. A játékot szervező Kossuth Művelődési Központ munkatársai elmulasztották a sorsoláskor a résztvevők körének leszűkítését a játékszabályzatban megadott feltételeknek megfelelően (csak 16 éven felüli személyek vehetnek részt a játékban). Ennek következtében a nyertes egy 16 éven aluli személy lett, ezért a nyereményét nem vehette át. A hibáért az érintettektől elnézést kérünk, felelősségünket elismerjük. A nyertesként kihirdetett játékossal felvesszük a kapcsolatot és tisztázzuk a kialakult kellemetlen helyzetet. A játékszabályzat szerint a meghirdetett nyereményjátékot töröljük és későbbi időpontban meghirdetjük.” – adott tájékoztatást közleményben Détári–Lukács Ágnes ügyvezető.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...