25.5 C
Cegléd
2025. szeptember 9. kedd
spot_img

Ezüstérmes a CVSE birkózó csapata

Június első hétvégéjén Pesterzsébeten küzdöttek sportágunk legjobb diák és serdülő kötöttfogású csapatai a Kruj Iván Sportcsarnokban. Mind a két korosztályban 19-19 csapat vívta ki az indulási jogot. Szombaton a diákoknál a Cegléd nem jutott a döntőbe. A Ceglédet kiverő Monor végül az ezüstérmet szerezte meg.
Vasárnap a serdülők mérték össze a tudásukat. A bejutott 19 csapatból végül 14 csapat mérlegelt a bajnokságra. A csapatokat hat csoportba sorsolták ahol a Cegléd VSE birkózói az Eger csapatával került szembe, ahol a Cegléd 29-19 arányban győzött. Ezzel a legjobb hat csapat közé került. A középdöntőben a hat csapatot két hármas csoportba sorsolták és itt a ceglédiek a Soltvadkert és az Esztergom csapataival küzdött meg a döntőbe kerülésért. A középdöntő első mérkőzésén a Soltvadkert ellen a Cegléd magabiztos 30-14-es győzelmet aratott. A következő mérkőzésen a Cegléd egy szorosabb,de egyértelmű győzelmet aratott az Esztergom ellen 24-18-ra. Ezzel a Cegléd a döntőbe jutott, ahol a bajnoki címért a házigazda ESMTK-val mérte össze az erejét.
A döntőben a Cegléd már nem bírt a teljes csapattal kiálló ESMTK-val és 33-13-as vereséget szenvedett. A csapat ennek ellenére minden dicséretet megérdemel mivel a csapat majdnem fele még csak utolsó éves diák és a csapat nagy része egy súlycsoporttal fentebb birkózva érte el ezt a szép eredményt.

Végeredmény
1.  ESMTK
3.  Dorog
2.  CVSE
4.  Soltvadkert
5.  FTC
6.  Ezstergom
Az ezüstérmes csapat tagjai:
Józsa Attila, Grünberger Márk, Manczák Ruben, Rafael Dániel, Mizsei Milán, Mizsei Ádám, Csiszár Adrián, Szabó Richárd, Varró Zoltán, Pék Norbert, Csiszár Márkó, Komáromi Viktor és Ujszászi Szabolcs

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a...

Ceglédiek az Ázsia Expresszben

A TV2 ismét műsorra tűzte az egyik legkalandosabb reality...

Győzelemmel kezdett a Cegléd Dabason

A Ceglédi KK SE felnőtt csapata Dabason játszotta őszi...

Fark Zalán Európa-bajnok lett Dániában!

Történelmi sikert ért el a ceglédi Hege Sport Egyesület...

Autós üldözés Cegléd belvárosában

Igazi autós üldözés szemtanúi voltak többen szombaton délután Cegléden,...