10.5 C
Cegléd
2026. április 8. szerda
spot_img

Balesetveszélyes mentőállomás

Lapunk facebookján is megjelent a fotó és bejegyzés, amelyben a Kőrösi úti mentőállomás melletti épület balesetveszélyes voltáról értekeznek: „Kiemelt turistacsalogató a ceglédi mentőállomás régi épülete. Olyan emberek munkahelye, ahol a nap 24 órájában dolgoznak, hogy baj esetén minket mentsenek. Idő kérdése, hogy meginduljon az épület veszélybe sodorva ezzel az ott dolgozókat.” – írta László Ágnes, a 3. körzet képviselőjelöltje.

Lapunk megkereste dr. Nagy Lajos aljegyzőt az épülettel kapcsolatban, aki elmondta: az épület lakatlan, használaton kívüli, és állami tulajdonban van, kezelője pedig az Országos Mentőszolgálat. – Több alkalommal is felszólítottuk a tulajdonost, illetve a kezelőt az állagmegóvásra és a balesetveszély elhárítására, de eddig sajnos nem történt semmi érdemleges intézkedés. Emellett próbáltuk, illetve próbáljuk megigényelni a szóban forgó ingatlant a városnak, hiszen az önkormányzat nagyobb eséllyel tudná hasznosítani a jó helyen lévő telket, az épület lényegében bontásra való. Egyelőre ebben sem történt még érdemi előrelépés. – tájékoztatott az aljegyző.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...

Fitkid sikerek

A Ceglédi VSE fitkidesei számára is elindult a tavaszi...

Országos siker

2026. április 2-án rendezték meg az „1000 év katonái”...

Könyv Beck Györgytől

Szumma címmel jelent meg Beck György visszaemlékezése, amelyben több mint...

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...