Egyik pénteken késő délután sétáltunk a Szabadság téren a nejemmel. Úgy volt kicsit leülünk az egyik padra, de szinte az összeset „megtisztelték” a madarak több helyen. Séta közben láttuk, hogy a téren a református templomot figyelve Bakányi Gyula festő tart szabadtéri foglalkozást 6-7 „Picasso-jelöltnek”.
Ki ecsettel, ki ceruzával, ki kiskanállal vitte fel a festéket a farost táblára. Mindannyian a református templomot próbálták az általuk választott eszközzel megörökíteni. Majdnem készen voltak már, Gyula hol az egyikhez, hol a másikhoz ment és inspirálta őket, tanácsokat adott nekik. Ott volt a művésztanár P. Rónai Gábor is, a festő állványa a kerékpárjának csomagtartója volt. Mikor odaértem hozzá ecset helyett papírzsebkendővel törölte a kép felső részét, mert egy madár azt is „megtisztelte”. A teljes törlés nem sikerült, egy kis rész ott maradt, viszont harmonizált a felhordott színekkel, pasztell volt a madár alkotása is. Jó volt látni az alkotókat és munkáikat.
Eszembe jutott egy kis történet, ami szintén a festőkkel kapcsolatos: A mesternél tanul egy fiatal festőtanonc, próbálja eltanulni a fogásokat, praktikákat az eredményes képalkotáshoz. Már ott van két éve, a mester megkérdezi: Fiam mit szeretsz a legjobban festeni? A tanonc csendbe marad, a mester elkezdi kérdezni: tán madarat vagy lovat, esetleg szép tájat? Egyikre se válaszolt, mérges lett a mester, utoljára hagyta a ruhátlan hölgyet, és hozzátette: én a te korodba mindig azt festettem volna. A fiú csendbe maradt most is. Mondd végre mit szeretnél festeni? – faggatta a mester. A fiú válaszolt: Ördögöt és angyalt, mert azt még nem látták az emberek és nem tudják összehasonlítani semmivel.
Józsi Bá
