P. Nándor olvasónk küldte meg lapunknak az alábbi levelet, melynek a „Kedves történet” címet adta és a Budai úti fürdő tavánál szerzett „élményeiről” szól.
„A mai napon tettem egy sétát a családommal a Budai úti strandfürdő tavánál. Korán kiértünk, délután négykor még alig volt valaki. Az első körben szinte csak egy kis csapat fiatallal találkoztunk, akik az egyik kis fedett ülőhelyen mulattak. Nyolcan, tízen lehettek, fiúk lányok vegyesen és önfeledten kacarásztak, kurjongattak. Talán a vodka oldhatta fel kicsit a gátlásaikat, ami az asztalon hevert, de ki tudja. Korán érik a mai fiatalság, tizennégy-tizenöt évesek ha lehettek…
Gondtalanul továbbhaladtunk, majd felváltva a tájban és kisfiunkban gyönyörködtünk. Féltávon lehettünk a félig elkészült keskeny futókörön, amikor zúgást hallottunk a hátunk mögül. A korábbi társaság egyik fiatal fiútagja akarta lenyűgözni a mögötte ülő lányt azzal, hogy ő ittasan is a piros úton tudja tartani a motorját. Mikor közelebb értek, a fiú üveges tekintettel szánakozva elnézést kért, majd továbbhajtottak. Közben a látogatók száma is megemelkedett, így sokaknak kellett kitérni az útjukból. A kör végeztével úgy döntöttünk feleségemmel, hogy megteszünk még egy kört. Jó idő volt, korán volt még hazamenni. Mikor újra elértük a fiatalokat, már azt hittük, nem tudnak meglepni bennünket. A társaság két fiútagjának azonban melege lett, így gyorsan vetkőzni kezdtek, hogy a tóban enyhítsék a forróságot. Pár pillanattal később egy „Ez hideg g***!” felkiáltással jókedvűen visszaszaladtak barátaikhoz, közvetlenül egy fa árnyékába, amelyen a fürödni tilos tábla pihent szelíden. Eztán az idősebb fiú még vizesen felrohant a fehér zúzottkő rakásra, majd visszatért társaihoz. Jól érezték magukat így nyárutón, nem zavarta őket senki. Mi befejeztük körünket, majd hazafelé indultunk élményeinkkel, emlékeinkkel…”
