3.1 C
Cegléd
2025. november 12. szerda
spot_img

Kultúrházak éjjel-nappal Cegléden

A ceglédi Kossuth Művelődési Központ az idei évben is elsők között csatlakozott az országos Kultúrházak éjjel-nappal sorozatához. A kezdeményezés célja, hogy minél többen felfigyeljenek a kulturális központok által nyújtott értékekre, amelyek már az életünk természetes részévé váltak.
Városunkban a sorozat ideje alatt (február 13-15) is színes programokkal várják az érdeklődőket a Kossuth Művelődési Központban.
Csütörtök és péntek délután nyílt órák segítségével betekintést nyerhetünk a művelődési központ csoportjainak kínálatába és akár ingyenesen ki is próbálhatjuk azokat (Gerinctorna, Country linedance, gyermek néptánc, társastánc, zumba, salsa).
Az este folyamán egy nagyszerű koncerttel várja Little G Weevil és Kc Brown duója a blues zene és élőzene kedvelőit. Little G Weevil dobosként kezdte zenei pályafutását, majd 17 évesen kezdett el gitározni. 2013-ban elhódította a 29. International Blues Challange szóló/duó kategória első helyét, emellett átvehette a legjobb gitárosnak járó címet ugyancsak szóló/duó kategóriában. 2014-ben Moving című albumát az év akusztikus lemeze díjra jelölték az amerikai Blast zenei díjátadón. Továbbá ebben az évben a legkomolyabb tengerentúli megmérettetés során, a Blues Music Awards-on a legjobb öt közé válogatták az év akusztikus előadója kategóriában.
Másnap a családokat egy igazi farsangi mulatságra, vigasságra várják. A remek hangulatról a Csörömpölők együttes gondoskodik, akik már ismertek lehetnek a ceglédi közönség számára, hiszen a művelődési központ nyári Mesekert sorozatának visszatérő vendégei. Természetesen a farsangi vigasságról nem maradhat el a maskarába öltözés hagyománya sem. Azok a gyerekek, akik jelmezben érkeznek egy kis meglepetéssel is gazdagodhatnak. A koncert után kézműves foglalkozás és a mára már hagyományossá vált farsangi fánkok versenye várja az érdeklődőket. A versenyen a közönség is részt vesz, hiszen ők maguk is belekóstolhatnak a versenyművekbe és szavazatokkal meg is választhatják a közönség kedvencét. A versenyre még várják a jelentkezőket akár hagyományos vagy reform fánkokkal. (Jelentkezés: szelenyi.agnes@cegledikultura.hu)
A sorozat zárórendezvényeként a Háromszék Táncegyüttes „A Banda” című élőzenés táncszínházi előadásával lép a Kossuth Művelődési Központ színpadára. A történet egyszerű: lakodalomra készülő zenészek, érkeznek a vőfélyek, de a banda még nem készült el. Sietni kell, mert következik a menyasszonykísérő, a menyasszony búcsúztató, de akad, aki megzavarja a szép ceremóniát. A lakodalomban a pálinka hatására fokozatosan elszabadulnak az indulatok, a vacsora is szegényes, hús csak a zenészeknek jut. Így aztán a násznép követelőző lesz, sőt egyesek agresszívvé válnak, és mindenki mást akar táncolni. A zenészek még a nászéjszakát is végigmuzsikálják, majd fáradtan, saját maguk örömére zenélnek. (Az esemény a Trianoni emlékévhez kapcsolódó „Összetartozás Éve programsorozatának” része.)
A színes és értékes programkínálatban mindenki megtalálhatja a hangulatához illő programot, amelyekről bővebben a www.cegledikultura.hu oldalon tájékozódhat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...