13.3 C
Cegléd
2026. április 12. vasárnap
spot_img

Házi karanténban a ceglédi diákok

A mai napon hazaküldték azokat a diákokat a ceglédi oktatási intézményekből, akik vagy akiknek közeli hozzátartozói az elmúlt két hétben külföldön jártak. Tehát nemcsak a tegnapi kormányrendelet által nevesített országokban (Olaszország, Irán, Kína és Dél-Korea), hanem más országokra vonatkozóan is. Az új intézkedés – a szülőknek szóló tájékoztatás szerint „az oktatásirányítás, a tankerület és az intézmény a korábbinál jóval szélesebb körét kéri a tanulóknak (és természetesen az iskolai dolgozóknak is) arra, hogy maradjanak otthon és figyeljék meg magukat.”
Az önkéntes házi karantén a hazaérkezés napjától számított két hét, amelyet az osztályfőnökök fognak igazolni az érintett tanulóknak. Amennyiben az intézkedés hátteréről új információink lesznek, azokat azonnal nyilvánosságra hozzuk.

FRISSÍTÉS: Délutánra tisztázódott a helyzet. A külföldön járt diákokra ugyanaz a rendelet érvényes, amelyet a kormány hozott: tehát hatósági házi karanténra is kijelölhet potenciális fertőzöttek azok a magyar állampolgárok, akik Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkeznek az ország területére, akkor is, ha tünetmentesek. Minden más országban járt diák látogathatja az iskolákat.

A Rendkívüli kormányintézkedések itt olvashatók…

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Tudomásom szerint ilyen elrendelést csak az ANTSZ ( Cegléden is vagyon ! ) foganatosíthat. Minden esetre MOSOM KEZEIMET!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...