10.5 C
Cegléd
2026. április 7. kedd
spot_img

Vírushelyzet a ceglédi kórházban

A ceglédi kórházban eddig nem kezeltünk olyan koronavírus-gyanús beteget, akinek aztán pozitív lett a tesztje. – ezt dr. Pusztai Dezső a ceglédi Toldy Ferenc kórház igazgatója mondta lapunknak, miután megkerestük azzal, hogy információink szerint jelenleg is van az intézményben olyan beteg, aki a tesztje eredményére vár.
Az igazgató elmondta: az intézményben a járványügyi protokoll szerint minősítik „koronavírus-gyanúsnak” a felső légúti panaszokkal, magas lázzal és más jellemző tünetekkel jelentkezőket és különösen azokat, akik a közelmúltban fertőzött országban jártak, vagy találkoztak fertőzött személlyel. Ezek alapján küldenek mintát a Szent László kórházba, amely 1-2 napon belül eredményt küld. Ezek a minták mindeddig nem igazoltak fertőzést. „Természetesen fokozottan figyelünk a tünetekre és gyanús esetekből egyre több lesz.” – mondta el az igazgató.
Kérdésünkre, hogy ha beigazolódik a koronavírus gyanúja egy ceglédi személynél, akkor arról a közvélemény kaphat-e felvilágosítást dr. Pusztai Dezső elmondta: mindenképpen fontos is a közvélemény tájékoztatása – természetesen a személyiségi jogok figyelembevételével. A magyar járványügy ebben az olaszországinál jóval előrébb jár, hogy a pozitív teszt első pillanatától nagy hangsúlyt fektet a kontaktkutatásra. Így lehet izolálni és karanténba helyezni azokat az érintett személyeket, akik kapcsolatba kerültek a koronavírus fertőzöttel és megakadályozni, lassítani a vírus terjedését.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...

Fitkid sikerek

A Ceglédi VSE fitkidesei számára is elindult a tavaszi...

Országos siker

2026. április 2-án rendezték meg az „1000 év katonái”...

Könyv Beck Györgytől

Szumma címmel jelent meg Beck György visszaemlékezése, amelyben több mint...

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...