9.1 C
Cegléd
2026. szeptember 27. vasárnap
spot_img

Jansik Szilárdot köszöntötték

Dr. Csáky András polgármester úr és Hegedűs Ágota alpolgármester  asszony köszöntötték ma délelőtt Jansik Szilárdot, a vízilabda  Európa-bajnoki címe kapcsán.

Jansik Szilárd talán nem túlzás azt mondani, hogy pályafutása legszebb  éveit éli az elmúlt időszakban, hiszen 2017 óta egyre nagyobb számban  sorakoznak dicsőségfalán az aranyérmek. Klubjával 2019-ben mindent  megnyert, amit csak lehetett, Magyar bajnoki címmel, Magyar Kupa,  Bajnokok Ligája és Európai Szuperkupa győzelemmel büszkélkedhet. De ezek  mellett a nagyszerű sikerek mellett, minden sportoló vágya és álma, hogy  az adott sportág válogatottjába bekerüljön, majd ott is minél jobb  eredményt érjen el.

Ennek az álomnak a beteljesítése különösen nehéz és sok munkát kíván  egy olyan sportágban, ahol hazánk kétségtelenül a világelitbe tartozik. Szilárd ezt az álmot valóra váltotta. Január 27-én Budapesten  Európa-bajnok lett.

Ez alkalomból köszöntötte őt a város vezetése, megköszönve, hogy  hazánknak és szülővárosának a magyar válogatott tagjaként ismét  dicsőséget hozott. Ne feledjük, Szilárd még csak 25 éves, így bízunk  benne, hogy köszönthetjük még őt a jövőben is nagyszerű sikerei után. Talán már idén a Tokiói Olimpiáról hazatérve. (Ha megrendezésre kerül)

Önkormányzat Sajtóközleménye – Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...